23.rész Szörnyű valóság

-Azonnal indulunk Stradtfortba!-jelentettem ki idegesen.Annyira ideges lettem ,kimondhatatlanul dühös voltam.Biztos voltam benne ha most nem lenne itt mellettem anya és Aubrey a termet már darabokra szedtem volna dühömben.De erősnek kellett maradnom,valakinek tartani kell bennük a lelket nem omolhatok én is össze.Bár nem sok hiányzott hozzá.Nagy léptekkel sietve haladtunk végig a hosszú folyosókon.
-Kenny ki tudnál vinni minket a reptérre?-léptem testőröm mögé.
-Öhm a reptérre?Oké persze de mi a baj?
-Majd útközben elmagyarázom,csak siessünk.
-Hé hová mentek?-kiabált utánunk Scooter.
-Nagyon sajnálom,de most muszáj elmennünk...majd megmagyarázom a dolgokat!Ne haragudj haver!-mondtam miközben felvettem a kabátom.
-Drágám!Én is szeretnék menni...-kulcsolta össze kezeinket Aubrey. Ő is nagyon aggódott ,kezei remegtek az idegességtől.Ebben a piszok nehéz helyzetben is boldoggá tud tenni,annyira megnyugtatott a tudat hogy ö most is itt van mellettem.Mellettem van a két legfontosabb az életemben.Apa is ide tartozik ,a legfontosabb emberek közé.Nem veszíthetem el.
-Köszönöm édesem!Szeretlek,mindennél jobban.-nyomtam puszit a szájára,majd elindultunk a reptér felé.
-Nem hiszem el.Hol a fenében van már a taxi ?Már vagy fél órája dekkolunk itt ezen a hülye repülőtéren,de a sofőrünk aki elvinne minket a kórházba ,még mindig nincs itt.Menjünk már gyalog anya úgy is gyorsabb lenne...-idegeskedtem.
-Ugyan kicsim!Tudod hogy semmi értelme nem lenne ,amint kilépnénk ezen az ajtón ,letámadnának a rajongók és onnan soha nem szabadulunk ki.-
Idegesen és némán ültünk a váróteremben amiből a parkolóra lehetett látni.Anya az ablak mellett állt,azt figyelte  ,hogy mikor gördül be az a bizonyos sárga kocsi ami értünk jön. Aubrey fejét a vállamra hajtotta ,gondolom már fáradt volt és éhes.Nem csodálom ,hiszen este 10 óra van.Ráadásul ő is nagyon aggódik mert még mindig nem tudunk semmi pontosat apáék állapotáról.
-Legalább a kicsik nem voltak velük...-suttogta halkan Aby ,miközben kezeimet szorongatta.De mennyire igazat mondott ,ekkor jöttem rá hogy még értük is el kell mennünk.
-Miután meglátogattuk apáékat ,elmegyünk értük.Szörnyű lesz elmondani nekik hogy mi történt...-lábadtak könnybe a szemeim.Az apró könnycseppeket aztán gyorsan le is töröltem az arcomról ,nem akartam hogy anya is elkezdjen sírni.
-Ott leszek veled!Végig...-nézett rám gyönyörű szemeivel.
- Tudom.-nyomtam egy apró puszit a homlokára.
-Na végre!Itt a taxi.Gyertek gyerekek!-kiáltott fel anya pár perc elteltével.Az út a kórházig ugyanolyan csendesen telt el.Mindenki azon töprengett hogyan lesz ezután...

Aubrey szemszöge:
Az érzés ami bennem kavargott leírhatatlan.Elképesztő hogy az ember élete akár pillanatok alatt is romba dőlhet. Jazmyn és Jaxon annyira kicsik ,szörnyű hogy ilyen dolgokat kell átélniük.De akkor fájt a szívem a legjobban amikor az én Justinomat néztem.Gyönyörű barna szemeiből potyogtak a könnyek.A kórházi ágy mellett ült és Jeremy kezét szorongatta.Annyira szerettem volna megnyugtatni ,de tudtam hogy most az lesz a legjobb ha csendben maradok.Legalábbis egyenlőre ,addig amíg nem tudjuk az állapotukat semmi sem biztos.Arról nem is beszélve hogy Erinről semmi hírünk sincs ,amikor bejöttünk a kórterembe Jeremyhez ő nem volt itt.
-Elnézést megkérdezhetem hogy maguk mit keresnek itt?-lépett be a terembe egy nem túl kedves ápolónő.Justin és Pattie tekintete azonnal oda irányult.
-Mi az hogy mit keresünk itt?Az édesapám haldoklik ,maga meg beront ide hogy mit keresünk itt?!-háborodott fel Jus.
-Nyugalom kicsim!-lépett oda Pattie Justin mellé.-Elnézést kérek!Nemrég tudtuk meg hogy mi történt ,azonnal ide repültünk...-folytatta.
-Én sajnálom!Nem így kellett volna.-sütötte le a fejét a nővérke.Valóban sajnálhatta a dolgot ,lehetett volna kicsit udvariasabb is.-Beszélhetnék önnel Jeremy állapotáról?-nézett rá Pattie
-Nyugodtan mondhatja a gyerekek előtt,mindannyian nagyon idegesek vagyunk már az eredmények miatt.Kérem megtudná mondani nekünk hogy Erin hogy van ? Ő Jeremy felesége.
-Nos...-kezdett bele a nővér lassan a mondandójába.Nagyon remélem hogy nem azért mondta az egészet ilyen lassan ,mert valami szomorú hírt kell közölnie.-Jeremy sajnos lebénult ,deréktól lefele.De ne aggódjanak kérem!A doktor úr azt mondta hogy rohamosan javul az állapota.Pár hétig mozgásterápiára kell majd járnia ,de utána rendbe fog jönni és tud majd járni. Jeremy nagyon erős ember...-egy pillanatra sem vettem le Justinról a tekintetem,de arcáról semmiféle érzelmet sem tudtam leolvasni.Egyszerűen csak a semmibe meredt ,azt hiszem így próbálja visszafogni magát,ha nem egy kórházban lennénk szinte biztos hogy tombolni kezdene.
-És Erinnel mi történt?-emelte fel Pattie idegesen a hangját.
-Ő...őt sajnos már nem tudtuk megmenteni...Őszinte részvétem!-csuklott el a nővér hangja.Most már Justin is megtört ,a könnycseppek amiket eddig rejtegetni próbált most patakokban zúdultak le az arcán.Fejét lehajtotta az ágyra az egyik kezére ,míg a másikkal az enyémet szorongatta.Tudtam hogy most nagyon nagy szüksége lesz rám ,tartanom kell benne a lelket.
-Magunkra hagyna minket kérem?-fakadt sírva hirtelen Pattie is.Majd leült ő is az ágy mellé és szorongatni kezdte Jeremy kezét.
-Persze...szóljanak ha bármiben segíthetek.-mondta az ápoló ,majd kisétált az ajtón.Újabb hosszú csendes pillanatok következtek .A szobában csak a gépek csipogása és halk zokogásunk hallatszott.Annyira haszontalannak éreztem most magam ,szerettem volna megvigasztalni Pattiet és Justint ,de tudom hogy milyen idegesítő ha valaki azt mondogatja hogy minden rendben lesz ,mikor jelenleg semmi sincs rendben.Az egyetlen dolog amivel boldoggá tehetném őket ,azaz hogy meg nem történtté teszem a balesetet ,de sajnos nem vagyok varázsló ,úgyhogy maradt a vigasztalás.
-Megmondta a doktor úr is hogy az apukád nagyon erős Justin.Hamar meg fog gyógyulni ne aggódj.-simogattam másik kezemmel a hátát.
-Tudom drágám.De mi lesz Jaxonnel és Jazzyvel?Imádják az anyukájukat...
-Itt maradunk ,addig amíg Jeremy állapota kicsit javul.Utána eljönnek velünk LA-be.Nincsen más megoldás...-nézett ránk kisírt szemeivel Pattie ,aki az ágy másik oldalán ült.Csak most vettem észre hogy Justin a gyönyörű szemeit az anyukájától örökölte. Szinte olvasni lehetett ezekből a szemekből ,annyira jól tükrözték az érzéseiket.
-Megyek felhívom Valtert hátha nála vannak a gyerekek.Maradj itt kicsim!Mindjárt jövök.-állt fel Justin szemeit törölgetve.Gyorsan nyomott egy puszit a homlokomra ,majd elindult.
-Ki az a Valter?-kérdeztem Pattietől.
-Ő Jeremy legjobb barátja.-húzta apró mosolyra a száját.-Mindig náluk szoktak lenni a kicsik ,ha Jernek más dolga van.Valószínű most is ott vannak.
-Valter!Igen Valternél vannak a gyerekek...-szólalt meg halkan Jeremy.
-Hála az égnek!Jobban vagy már Jer?-nézett Pattie aggódóan a betegre.
-Kicsit fáj a fejem ,de egész jól vagyok.Lehetnék rosszabbul is...Azt álmodtam hogy azt mondta nektek a nővér hogy Erin meghalt?Ugye ez nem igaz...-pillantott kétségbeesetten először Pattiere,majd rám.
-Nem álmodtad Jer...sajnos tényleg igaz.Azt mondták nem tudták megmenteni.-fakadt sírva újra Pattie majd Jeremy mellkasára borult.
-Az én hibám.Ha nem erőltetem annyira hogy menjünk el arra a divatbemutatóra ,akkor minden rendben lenne.-okolta magát Jeremy.Ez nem helyes ,nem okolhatja magát a történtek miatt.
-Dehogy a te hibád.Ilyenekre ne is gondolj...-suttogta halkan Pattie.Pár pillanat múlva Justin lépett be a szobába.Azt hiszem már kicsit megnyugodott ,legalább is úgy tűnt.
-Jól sejtettem hogy Valternél lesznek.Azt mondta azonnal ide hozza őket ,pár perc és ...-hagyta félbe Justin a mondatot mikor meglátta hogy Jeremy már ébren van.-Apa!Ne csinálj többet ilyet!Nagyon aggódtunk érted...-lépett Jus egyre közelebb ,majd az ágyhoz érve óvatosan átölelte édesapját.
-Nagyon vigyázz a testvéreidre Justin!Benned bíznak a legjobban.Most nagy szükségem lesz a segítségedre...
-Elmondtátok neki?-csodálkozott.
-Joga van tudni!Persze hogy elmondtuk kicsim...-nézett rá Pattie fiára.
-Igazatok van!Bocsi csak már nagyon ideges vagyok.Ne aggódj apa!Aubrey és én vigyázunk rájuk.
-Mi lenne velem nélkületek?!-sóhajtott fel.

*15 perccel később*
-Justin úgy hiányoztál!-ugrott Jazzy bátyja ölébe és puszilgatni kezdte.Nem csak Jazmynnek hiányzott a testvére. Jus ugyanúgy várta már hogy találkozhassanak.Nagyon imádják egymást.Annyira jó volt így látni őket.Most tényleg nagyon boldogok voltak és egy pillanatra Jus is elfeledkezett a szörnyű valóságról.Miután Jazzy alaposan megnyúzta a bátyját ,hozzám fordult.Tudtam hogy rólam sem feledkezik meg.
-Aubrey!Te is hiányoztál már.Ugye tartunk majd olyan csajos napot mint a múltkor?-mászott át az én ölembe és a hajamat kezdte babrálni.
-Persze kicsim.Nagyon sokat fogunk játszani...-mosolyogtam rá.
-Jaxon olyan fáradt volt hogy elaludt...-mutatott mosolyogva Valterre aki a kezében tartotta az alvó Jaxont.Annyira édes volt ,nem csodálom hogy alszik.Késő este van.
-Na gyere öcskös!Hazamegyünk...-lépett oda Justin Valter mellé majd átvette tőle az öccsét.

*Jeremyék házában* 
Pattie ott maradt Jeremyvel a kórházban ,azt mondta nem szeretné egyedül ott hagyni és így Jus is nyugodtabb hogy valaki ott van az apukájával.Justin lent maradt Jazzyvel a földszinten amíg én felvittem Jaxont a szobájába.Szerencsére sikerült átöltöztetnem pizsamába anélkül hogy felébredt volna.Jól betakargattam őt ,majd elindultam lefelé. Gondolom Jus nem hallotta hogy jövök.Megálltam a lépcső alján ,hogy hallgatózzak.A kanapén feküdtek,Jazzy már aludt.Justin egy pillanatra sem vette le róla a szemét.
-Én mindig itt leszek neked hugi...-nyomott puszit Jazzy arcára aztán ő is elaludt.