30.rész Complicated

Gőzöm sem volt hogy mit kell ilyenkor csinálni,az előbb még teljesen nyugodt voltam most pedig majd kiugrik a szívem a helyéről.Annyira féltem őt és annyira megijedtem hogy egyfolytában csak azt mondogattam hogy vegyen mély levegő.A fájások 3 perc múlva azonban egyre gyengébbek és gyengébbek lettek ,végül teljesen elmúltak.Örültem hogy Aby végre jól van ,azonban az előbb történtek nagyon is aggasztottak.Attól félek hogy ennek még lesz folytatása.Ezért most az a legfontosabb hogy mindig legyen mellette valaki,nem maradhat egyedül egy percre sem.
Aubrey szemszöge:
Reggel amikor felébredtem alig birtam kiszabadulni Justin szorító öleléséből.Ő még mélyen aludt,annyira aranyos volt.Nagyon aggódik értem,nem volt hajlandó levenni a kezét a pocakomról .Jó érzés volt így felébredni,a karjai között.Így annyira biztonságban érzem magam.A lehető legóvatosabban fordultam meg az ágyban ,úgy hogy pontosan szemben legyek vele.
-Jó reggelt édesem!-puszilgattam gyengéden az arcát.Ő nem válaszolt csak álmosan nyöszörgött és kezeivel az enyémeket kereste.-Megyek gyorsan lezuhanyzok.-suttogtam a fülébe aztán felkeltem az ágyból.Vagyis felkeltem volna ha elengedte volna a kezem.
-Had menjek veled.-nézett rám könyörgően aztán így folytatta.-Nem szeretném ha bármi bajod esne.Megígértem magamnak hogy egy percre sem hagylak egyedül.
-Nem lesz semmi bajom drágám.Elengednél végre?-mosolyodtam el amikor bánatos képét néztem.Mint a kisgyerek akitől elvették a játékát.
-Nem engedlek el.Megmondtam hogy nem hagylak egyedül.-mondta miközben felállt az ágyból és a fürdő felé kezdett húzni.
-Istenem...hihetetlen vagy.-mosolyogtam rá amikor becsukta a fürdőszoba ajtót egy hatalmas vigyorral a képén.
-Köszönöm...sokan mondták már.-lépett oda hozzám és átkarolta a derekam.Gyönyörű szemeit az enyémekbe fúrta.-Mindennél fontosabb vagy nekem ,te is és a babák is.A legjobb apa szeretnék lenni,nem foglak egyedül hagyni egy percre sem.Akkor sem ha megharagszol.-nyomott apró puszit a számra.Annyira édes volt ,nem lehet neki nemet mondani.Nekem is mindennél fontosabb ő,az én Justinom.Ilyenkor amikor csak ketten vagyunk szinte megfeledkezem róla hogy ki is Justin valójában.Mindenhol ismerik a világon,több százezer lány rajong érte.Nem tudom hogy mivel érdemeltem ezt ki,de nagyon boldog vagyok hogy itt van nekem.Minden lány erről álmodik.
-Köszönöm drágám.Dehogy haragszom.Nem is lehet rád haragudni...-öleltem át szorosan,máramennyire azt a pocakom engedte.
*Délután*
-Na mehetünk már végre?-kiáltott vissza Jeremy az ajtóból.Mi a nappaliban voltunk éppen Jazzy haját fésültem.
-Áú húzod a hajam Aby.-nézett rám durcásan.
-Bocsi kicsim,de nagyon sietnünk el.Már úton kellene lennünk ,apukádat várja a doktorbácsi.-magyaráztam az előttem ülő kislánynak.
-Na kész is.-jelentettem ki miután sikerült egy ügyes kis kontyot varázsolnom Jazzynek.
-Olyan vagyok mint egy hercegnő.Olyan szép mint te.-nézegette magát a tükörben.
-Igen hercegnő.Gyönyörű vagy ,de menjünk mert mindenki ránk vár.-mondtam aztán felkaptam az ölembe Jazmynt.A többiek már tényleg ott vártak ránk a bejárati ajtónál.
-Na most már mehetünk .-mondta Jazzy miközben az apjára nézett.
-Nekem még pisilnem kell...-szólalt meg hirtelen Jaxon.Apró kezeit ökölbe szorította.Nagyon édes volt.
-Miért nem mentél el eddig?-mondta feszülten Jeremy.Már tényleg elég ideges volt mert késésben vagyunk.
-Nyugalom Jeremy!!Na menj gyorsan Jaxo!De siess ,mert itt hagyunk...-mosolygott rá Pattie Jaxonra.A kisfiú máris rohant a mosdó felé.
-Szerintem utánna megyek.Sietünk.Addig üljetek be a kocsiba.-mondta Justin aztán az öccse után sietett.Míg Jeremy idegeskedett addig én nagyon jól szórakoztam.A gyerekek szórakoztattak végig az út alatt amíg odaértünk a kórházba.
-Én megmondtam hogy kislányok lesznek.-nyújtotta rá Jazzy a nyelvét az öccsére.
-Ez is miattad van.Én az akarom hogy kisfiúk legyenek...-mondta dühösen Jaxon.Hirtelen összenéztünk Justinnal,ő is meglepődött azon hogy min veszekednek a testvérei.
-Nem az számít hogy kislányok vagy kisfiúk lesznek.Az a lényeg hogy egészségesek legyenek...-vígasztaltam.
-Így van.Igaza van Abynek.Ha már itt tartunk srácok mit gondoltok mi legyen a nevük a babáknak?-mondta Justin rekedted hangján ,közben rám nézett és kezét összefonta az enyémmel.Fontos pillanatok ezek.Gondolom ő is nagyon kíváncsi hogy mit fognak majd a többiek mondani.
-Én mindenképpen azt szeretném hogy J betűvel kezdődjön a nevük.De ezt te is tudod fiam.-nevetett fel Jeremy majd hátra nézett ránk.Mi a hátsó ülésen ültünk a gyerekekkel.
-Igen apu.Ne aggódj.Nem terveztük megszakítani a JB szokást.
-Tényleg.Nálatok mindenkinek JB a monogrammja.-csúszott ki hangosan a számon.Erre hatalmas nevetésbe tört ki mindenki aki a kocsiban ült.
-Komolyan csak most vetted észre?-kacarászott Jazzy.
-Hát na nem azt figyeltem én.-fontam keresztbe a karjaim.
-Bocsi gyerekek hogy félbe szakítalak Titeket.Majd este megbeszéljük hogy mi lesz a babák neve.Most viszont megérkeztünk.-mondta Pattie miközben leparkolt a kórház elé.A mai mozgásterápia szokatlan módon a szabadban volt.Justin és én leültünk egy padra.Innen Jazmynt és Jaxont is szemmel tarthattuk akik éppen a mellettünk lévő játszótéren rosszalkodtak,de Jeremyt és Pattiet is jól láttuk.Az orvos elősször csak azt kérte Jeremytől hogy próbálja meg teljesen egyedül mozgatni a lábát és a lábujjait.Amikor ez sikerült ,akkor a doki új módszerekhez nyúlt.Két korlát segítségével kellett megpróbálnia menni.Mindenki nagyon feszülten figyelte Jeremyt.Justin még a kezem cirógatását is abbaghagyta annyira figyelte az apukáját.
-Büszke vagy rá.Ugye?-kérdeztem tőle.Ő Jeremyt figyelte ,én pedig őt.Az arcáról minden érzelmet le lehetett olvasni.
-Nagyon.Hihetetlen erős és kitartó.Csodálom ezért...-nézett rám nagy barna szemeivel.
-Hidd el ő is az rád ,nagyon.Sokat számít neki hogy mindig itt vagy mellette.Ez ad neki erőt.Múltkor beszélgettem vele és azt mondta ha nem lennének itt a csodálatos gyerekei már rég feladta volna.-mondtam halkan szemeim szinte könnybe lábadtak.Megható volt ezt látni hogy igy szeretik egymást.A mi családunk is ilyen tökéletes lesz.Egy ilyen sráccal az oldalamon mint Justin ,csak az lehet.
-Nagyon szeretem őt.És téged is.-nyomott puszit az arcomra.-És titeket is.Anya és apa mindennél jobban szeret Titeket.-motyogta halkan a pocakomhoz hajolva aztán ők is kaptak egy puszit.
-Justin!-suttogtam halkan.A gondolataim valahol egészen máshol jártak,miközben Justint néztem ahogy a gyerekeinkkel "játszik".
-Mi a baj?-nézett rám ijedten.
-Semmi.Csak tudod folyton azon jár az agyam hogy mi van ha tényleg betegek lesznek a gyerekeink...-néztem rá.A szememben felgyülemlett könnycseppek azonnal potyogni kezdtek.Nyakába borultam nem bírtam tovább ,muszáj volt megölelnem ez erőt adott.
-Nem lesznem azok édesem.Biztos vagyok benne hogy  a lehető legegészségesebb babák lesznek.-puszilta le az arcomról az egyik könnycsepet.Kicsit dühös lettem.Eddig valahányszor erről beszéltünk mindig ezt mondta.Mármint oké örülök hogy pozitívan áll hozzá a dolgokhoz ,de nem hiszem el hogy nem képes elhinni.A doktornő azt mondta hogy betegek.Nyilván nem hazudott.
-Nem hiszem el.Ébredj már fel az álomvilágodból Justin!Nagyon is komoly ez a dolog.Nézd már a tényeket...-kiáltottam rá hirtelen,de aztán azzonnal megbántam amint kimondtam ezeket a szörnyű szavakat.Annyira egyedül éreztem magam,dühös és csalódott voltam ,így meg sem vártam Justin reakcióját,zokogva sarkon fordultam és csak annyit mondtam utoljára hogy -Sajnálom.Most muszáj egy kicsit egyedül lennem...
Justin szemszöge:
Ez meg mi volt?Soha nem láttam még ilyennek Abyt,vagy fél percig bámultam magam elé .Nem akartam elhinni hogy ez történt.Még soha sem kiabált velem,sőt szerintem senkivel.Nem értem miért akadt ki ennyire.Én annyira azt érzem hogy tényleg semmi bajuk a babáknak.Nem tehetek róla.Egyszerűen érzem és tudom hogy így van.Ez csak valami tévedés lehetett.Tétovázás nélkül Aby után futottam,annyira összeomlott.Meg kellett vígasztalnom.Mivel az épület üveges volt így szerencsére kintről is jól láttam hogy Aby a női mosdóba futott be.Gyorsan utánna mentem.Amikor azonban beakartam menni az ajtón az zárva volt.
-Kicsim.Nagyon sajnálom hogy megbántottalak.Én nem úgy értettem a dolgokat.Kérlek engedd meg hogy megmagyarázzam.-kopogtam az ajtón mint egy őrült ,de nem nyitotta ki.15 percet vártam ott az ajtó előtt.Aztán kezdett gyanús lenni a dolog.Csak az járt a fejemben hogy valami biztos hogy nincs rendben.Már ki kellett volna jönnie.
-Kérem nyissák ki az a mosdó ajtót!Tegyenek valamit.Az előbb berohant a barátnőm oda ,nem volt jól.Most pedig nem nyitja ki az ajtót.Valami biztos nincs rendben.-szaladtam oda kétségbeesetten az egyik doktorhoz aki a folyosón sétált.
-Kérem nyugodjon meg.Mindjárt szólok a karbantartónak és ő kinyitja az ajtót.10 perc és itt lesz.-nézett rám teljesen nyugodtan.
-10 perc?-üvöltöttem.-Nem gondolja komolyan hogy 10 percet várok arra hogy kinyissák azt a szaros ajtót.Kitudja mi van vele.
Annyira dühös voltam,szerencsétlen orvos csak nézett hogy mi bajom van.Mivel senki nem volt képes segíteni nekem így nekem kellett cselekedni.Miután az orvos elviharzott ,nagy erőt vettem és gyorsan berúgtam az ajtót.Így sikerült bejutnom a szűkös mosdóba.A szívem szakadt meg amikor megláttam Abyt ahogy a földön hevert.