24.rész Like a family

-Ne sírj Jaxo!Minden rendben lesz...-próbáltam vígasztalni az ölemben ülő kisfiút.Azt hiszem  a gyerekek nem fogták fel hogy mi történik ,egészen addig amíg a temetés el nem kezdődött.A kis Jaxon annyira sírt hogy el kellett jönnünk a szertartás végéről.

-Majd én elintézem!-bukkant fel hirtelen Jazmyn,Justinnal együtt.Jaz megölelte öccsét majd így szólt.-Ne sírj öcsi!Anya nem sokára hazajön...csak pihen egy kicsit.-törölte le a testvére arcáról a könnycseppeket.

-Tényleg?Holnap már itt lesz?-szipogott Jaxon.

-Persze.Ugye Justin?-néztek mind a ketten kérdően bátyjukra.Annyira nehéz ezt,megmondani a testvéreidnek hogy bármennyire is szeretnék ezentúl sajnos nem fogják látni az anyukájukat.Justin imádja a gyerekeket ,mindennél jobban.Bármit képes volt megtenni a boldogságukért.Ha arról volt szó megvette nekik a legdrágább játékot,ha kellett elvitte őket a disney land -be ,de most tehetetlenek voltunk,mind a ketten.

-Nem sajnos holnap nem jön haza...-guggolt le Jus a kicsik mellé.

-Akkor holnapután?Vagy egy hét múlva?-mondta Jazmyn.

-Nem fog hazajönni többet,soha.De nem kell félnetek,itt van veletek.Attól függetlenül hogy nem látjátok őt ,ő mindig itt lesz nektek.-ölelte át szorosan testvéreit Justin.

-Justin?Te is el fogsz menni?-kérdezte Jaxo kis vékony hangján.

-Dehogyis.Soha többet nem megyek el.Ezentúl minden napot együtt töltünk.Odaköltötök hozzánk LA be!Na mit szóltok skacok?

-Komolyan?Hurrá!-mosolyodtak el mindketten majd lelkes ugrándozásba kezdtek.Azt hiszem véget ért a szertartás,vontam le a következtetést mikor oda jött hozzánk Pattie és Jeremy.A gyerekeknek nagyon tetszett a tolószék amiben az apukájuk ült.Amint odaértek hozzánk az én ölem helyett a Jeremyébe másztak át.

-Apa nagyon klassz ez a szék.-mosolygott Jazzy az apukájára.

-Bizony...-mosolygott vissza.Szegény Jeremy annyit sírt az elmúlt napokban hogy szemei körül a piros karikák sehogy sem akartak eltűnni.

-Gyerekek csak óvatosan!Tudjátok hogy apukátok még nagyon gyenge.Pihennie kellene.

-Pattie néni?Tényleg hozzátok költözünk?Los Angelesbe?-kérdezte Jaxon Pattiet.

-Na gyertek!Beszéljük ezt meg!Hagyjuk egy kicsit kettesben Justint és Abyt...-mosolygott ránk Pattie halványan.Tudtam hogy ő nagyon is jól ért a gyerekek nyelvén.Talán neki majd sikerül megértetni a gyerekekkel a helyzetet.

-Annyira nehéz.-ült le mellém Justin.-Nem szerettem volna elmondani nekik hogy többé nem láthatják Erint.De muszáj volt ,előbb utóbb úgy is meg kellett tudniuk.-nézett rám elkeseredetten.Azt hiszem valahol belül magát okolja ,mert fájdalmat okoz a testvéreinek.Pedig nem ő a hibás ,nem tehet erről az egészről.Csak ő az aki a rossz hírt közli...

-Tudod Justin!?Ennél jobban nem is kezelhetnéd a dolgokat...nagyon büszke vagyok rád.-pusziltam meg arcát.

-Ha nem lennél itt nem menne ilyen könnyen...-nézett rám gyönyörű szemeivel.Tekintetét az enyémbe fúrta.Sajnos mostanában nem nagyon volt időnk egymással foglalkozni,annyira összejöttek a dolgok.Azt hiszem mindketten ugyan arra gondolunk.Semmi másra nem vágytuk most jobban mint egy kis időre amit csak kettesben tölthetünk,de ez sajnos most nem adatott meg.Justin egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám de nem csókolt meg.Az őrületbe tud kergetni az ilyen játszadozásaival.Szinte végtelennek tűnt az a pár pillanat amíg az ajkai az enyémekre találtak.Csókjainkban érezni lehetett a keserű szomorúságot ,épp úgy mint az egymás iránt érzett szerelmünket...

Majd én kinyitom az ajtót! -sétált Jazzy az ajtó felé.Azt sem tudom hol áll a fejem annyi dolgunk van.Éppen Jaxon ruháit és játékait pakolásztam bele egy nagy bőröndbe.Nem sokára indulunk vissza LA-be.Mindenkinek akadt dolga ,Pattie Jeremynek segített pakolászni. -Majd én segítek...-lépett oda Jus huga mellé ,aki éppen apró kezeivel próbálta kinyitni az ajtót.Mivel el voltam foglalva ,csak a hangokat hallottam amelyek kiszűrődtek az előszobából. -Selly!-kiáltott fel Jazzy éles hangján.Ez mindent elárult számomra.Már csak ez hiányzott hogy Selena beállítson ide fél órával az indulás előtt.Úgy gondoltam nem hagyhatom tétlenül a dolgot. -Gyere Jaxon!Megnézzük ki jött.-fogtam kézen majd elindultunk a bejárati ajtó felé. -Selena!-reagált ugyanúgy Jaxo is mint az előbb a nővére.Nem tudtam hogy ennyire szeretik őt a gyerekek.Mind a ketten ölelgetni kezdték az ajtónkban álló sztárt. -Selena ő itt a barátnőm Aubrey.Aby kicsim ő itt Sel.-húzott oda Justin magához.Kezeit szorosan összefonta az enyémekkel,gondolom nyugtatásnak szánta.Tudja jól hogy mennyire nem szeretem Selenát ,már csak a múltkori miatt sem.Na jó ,szedd össze magad Aubrey!Parancsoltam magamra... -Áh sokat hallottam már rólad!Örülök hogy végre megismerhetlek!-mosolygott rám.Most mit akar ezzel elérni?Annyira elgondolkodtam hogy el is felejtettem válaszolni ,csak akkor eszméltem fel amikor Justin óvatosan oldalba bökött célzás képpen. -Öhm én is örülök hogy megismerhetlek.-hazudtam. -Amúgy azért jöttem mert hallottam hogy mi történt.A temetésre is elszerettem volna menni de sajnos nem értünk ide.Őszinte részvétem!-mondta halkan. -Köszönjük!Rendes tőled.Mondanám hogy gyere be ,de nem igazán a legjobb pillanatban jöttél.Éppen pakolászunk ,sietünk mert egy óra múlva indul a gépünk.-magyarázkodott Justin. -Már megyek is csak ezért jöttem. -Azért majd eljössz még hozzánk?-nézett fel Jaxon Selenára. -Majd meglátjuk.Na de most már tényleg mennem kell.Sziasztok!-nyomott puszit a gyerekek arcára majd beszállt a ház előtt álló kocsiba és elment. -Hú ez gázos volt.-csapta be maga mögött Justin az ajtót. -Azért kedves tőle hogy eljött.-mondtam ki hangosan a fejemben megforduló gondolatokat.Magam sem hittem el hogy ezt mondom. -Engem nem érdekel senki más csak te...-sétált oda hozzám lassan.Kezét derekamra helyezte ,így hajolt hozzám egyre közelebb.Homlokát az enyémnek támasztotta. -Szeretlek!-suttogta ajkaimra majd gyengéden megcsókolt.

Justin szemszöge: Nagyon nehéz volt az elmúlt pár nap az egész család számára.Örültem hogy végre újra itthon lehetünk ,bár nem lesz minden ugyanolyan mint ezelőtt.Így hogy apa és a kicsik hozzánk költöztek ,biztos hogy a hétköznapok egészen máshogy fognak zajlani.Ezentúl anya sem fog unatkozni ,így hogy dupla annyi emberre kell főznie.Arról nem is beszélve hogy gondoskodnia kell Jazzyről és Jaxonról ,bár ez nem fog gondot jelenteni neki.Imádja őket ,minden játékban benne van amit kitalálnak.Igaz hogy itt van apu ,de neki teljesen más a szerepe mint egy anyukának ,ráadásul most pihennie kell.Nem gondoltam bele hogy mi lett volna ha apát is elveszítjük ,egyszerűen csak hálát adtam az Istennek hogy ő velünk maradt.A család létszáma igen csak megnövekedett.Pár hónapja még csak anya és én laktunk ebben a hatalmas házban.Aztán ideköltöztek Aubreyék és a 2 fő hirtelen 5-re növekedett ,mától kezdve pedig 8-an fogunk együtt élni.Basszus ma huszadika van esett le amikor feloldottam a telefonomon a képernyőt.Ez azt jelenti hogy ma vagyunk 3 hónaposak Abyvel.Legalább egy jó dolog is van ebben a mai napban.Hogy felejthettem el ,eddig nem ünnepeltük meg sem az egy hónapot és a kettőt sem.Ez nem mehet így tovább,pattantam fel az ágyról majd cselekedni kezdtem.Eszembe jutott hogy van egy pár gyertya valahol a fiókomban ,gyorsan előkerestem őket.Sietnem kellett ,Aubrey bármelyik pillanatban kiléphet a fürdőszobából.A meggyujtott gyetyák fénye nagyon hangulatossá tette a szobát ,de ez még nem volt elég tökéletes.Eszembe jutott hogy a folyosón van egy rózsabokor.Úgy is mindig csak az útban van ,nem kell az már senkinek.Olyan halkan amennyire csak lehetett kiosontam a szobából és letéptem a szirmokat amelyek a virágon voltak.A szirmokból egy utat formáztam a fürdőszoba ajtajától az ágyamig.Így mindjárt jobban néz ki.Állapítottam meg amikor körbenéztem a szobámban ,már csak Aby hiányzik. Amikor pár perc múlva kilépett az ajtón ,döbbenten láttam hogy felvette azt a kis pizsamát ami a kedvencem.Nem csak én leptem meg őt ,hanem ő is engem.De ez sokkal szebb ajándék volt mint bármi más.Tudja hogy mi jár a fejemben ,ugyan az mint az övében.Mind a ketten csak egy dolgot szerettünk volna ,méghozzá egymást. -Nem felejtetted el!-lépkedett oda hozzám lassan a rózsaszirmok között.Szemei könnybe lábadtak ,úgy olvadtak bele az én tekintetembe. -De te sem...-vezettem végig a pillantásom gyönyörű testén. -Ezt soha sem fogom elfelejteni...-suttogta halkan az ajkaimra.