29.rész Lost

-Hé haver!Csörög a telefonod.Scooter az.-bökött vállba Kenny.Azt hiszem pár pillanatra elbambulhattam mert nem vettem észre a telefonom rezgését.Gyorsan kikaptam a kezéből a mobilt és fogadtam a hívást.Nagyon reménykedtem benne hogy Scoonak jó hírei lesznek.Órák óta keringünk már LA utcáin és sötétedik már.Egyre jobban aggódok Aubreyért.Miközben haladt az idő egyre szörnyűbb dolgok jutottak az eszembe hogy vajon mi lehet vele.Szinte kirázott a hideg egy egy ilyen gondolatnál.
-Igen?Mondd hogy megtaláltátok...-szóltam bele a telefonba.
-Szia.Bár azt mondhatnám.Aubreyt sajnos nem találtuk meg,de találtunk egy sálat ami biztos hogy az övé mert bele van varrva a neve.
-Ezt nem hiszem el...-ütöttem bele egy hatalmasat a kocsi ajtajába.Nagyon aggódom és egyre kétségbeesettebb mindenki.-Hol találtátok meg a sálat?-kérdeztem idegesen.
-Az Elysian parkban volt.Az egyik pad mellett.
-Ezt nem hiszem el.Muszáj megtalálnunk.-szemeim újra könnybe lábadtak,de azonnal le is töröltem.Nem lehetek szomorú ,meg fogjuk találni őket.
-Nem kellene szólni  a rendőrségnek?-mondta Scoo csendesen a vonal másik végén.
-De majd én elintézem.Ti most már menjetek haza.Erin is biztos nagyon vár már téged.Én pedig tovább keresem Abyt.Addig amíg meg nem találom.
-Rendben.De bármi hír van hívj fel azonnal.
-Hívlak majd.
-Nyugodj meg!Biztos hogy jól vannak és hamarosan előkerülnek.Kitartás kölyök!-mondta Scoo majd letette a telefont.

A rendőrségen ahelyett hogy megnyugodtam volna csak még jobban felidegesítettek.A képembe vágták hogy mivel még fél napja sincs hogy eltűnt a barátnőm így nem tudnak mit tenni.Ha holnap estig nem kerül elő akkor menjek vissza .Ezt mondták.Hát ezzel rohadt sokat segítettek.Hiába magyaráztam nekik hogy egy terhes nőről van szó ,senkit sem érdekelt.Idegesen rohantam ki a rendőrségről vissza a kocsiba Kenny mellé.Mentünk még egy pár kört a városba ,aztán haza indultunk.
-Justin!Ugye megtaláltad Abyt?-ugrott a nyakamba Jaxon amikor beléptem az ajtón.Zokogva borult rá a vállamra.
-Nem öcsi.Sajnos nem találtam meg,de ne aggódj meg fogom keresni.Holnap mikor felébredsz már itthon lesz.-próbáltam vigasztalni.Nem csak engem viselt meg Aby eltűnése.Mindenki nagyon szereti őt ,annyira tökéletes.A tesóim pedig egyenesen imádják ,nem csoda.Az elmúlt hónapokban ,mióta itt laknak rengeteg időt töltöttek együtt.Szinte úgy néznek rá mintha az anyukájuk lenne.
-Tényleg?Megígéred?-nézett rám könnyes szemeivel a kisöcsém.
-Persze.Ne aggódj.-nyomtam egy puszit a homlokára majd letettem.Kézen fogva sétáltunk be a nappaliba  a többiekhez.Mindenki nálunk volt ,még Caroline és Jason is pedig már lassan két hónapja hogy elköltöztek tőlünk.Nagyon meglepődtem amikor megláttam hogy Erin és Scoo is nálunk van.Pedig mondtam Scoonak hogy menjen haza és pihenjen.Nagyon sokat segített ma már.
-Na van valami hír?-támadtak le szinte mindannyian egyszerre amikor beléptem a nappaliba.
-Nem semmi.De nem adom fel,megvacsorázom és tovább keresem.-jelentettem ki miközben leültem a többiek mellé a kanapéra.Jaxont az ölembe vettem ,úgy próbáltam meg vígasztalni.
-Kicsim.Tudom hogy mennyire félted Abyt ,hidd el én is nagyon aggódom.De ilyen sötétben ebben a nagyvárosban ,soha sem fogod megtalálni.
-Soha ne mondd hogy soha.Emlékszel anya?Nem fogom feladni a keresést,szó sem lehet róla.Justin Bieber soha sem ad fel semmit,milyen példa lennék a rajongóimnak ha feladnám?Nem ronthatom el rögtön a legelején az apaságot,a legjobb apa és társ akarok lenni.-mondtam a többieknek.Még saját magam is meggyőztem arról hogy eszembe nem juthat az hogy feladom.De úgy látszott anyát is sikerült meggyőzni ,mert felállt a kanapéról odasétált hozzánk.
-Már most az vagy kisfiam.A legtökéletesebb apuka.-mosolygott rám büszkén aztán nyomott egy puszit a homlokomra.-Megyek csomagolok valami kaját az én tökéletes kisfiamnak.-mondta majd a konyha felé indult.
-Köszönöm anyu.Szeretlek!-kiáltottam utána.
-Én is veled megyek...-szólalt meg Jason amikor anyáék kimentek a nappaliból.
-Rendben.De ne mondd el anyáéknak mert ők kiakadnának.-válaszoltam.Tudtam hogy nagyon aggódik a testvére miatt.Ezért mentem bele a dologba,egyszerűen átérzem amit ő és szörnyű ez az érzés.
-Ugye én is mehetek Justin?-kérdezte kis vékony hangján Jazzy.Az hogy ennyire aggódik a családom Aby ,miatt boldoggá tett.Ez azt jelenti hogy ők is nagyon szeretik
-Sajnálom hercegnőm,de te nem jöhetsz.Aludni kell már,késő van.Tudod hogy Aby sem örülne neki ha Aby tudná hogy este 10 óra után még nem alszol.-öleltem a hugom.Annyira édesek voltak,egyik vállamon Jaxon sírt a másikon pedig Jazzy könyörgött ,mert velem szeretne jönni.
-Tényleg.Akkor megyek is és alszok.Gyere te is Jaxo!-fogta kézen a kisöccsét ,de Jaxo engem szorított és nem akart elengedni.
-Én nem megyek Justin nélkül.-kiáltott rá a testvérére.Már nagyon álmos és nyűgös volt tudtam hogy gyorsan el fog aludni.Így szóltam anyának hogy felmegyek lefektetem a gyerekeket aludni aztán elindulok vissza megkeresni Abyt.
-Kisfiam!Gyere csak vissza!-kiáltott apu amikor majdnem felértünk az emeletre.
-Szólhattál volna előbb, most jöttünk fel.-nyafogtam miközben lefele sétáltam a lépcsőkön.
-Na mi az már nem is vagy rám kíváncsi?-hallatszott egy ismerős hang a földszintről.Azonnal felismertem és egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek.Lassú lépteim egyre gyorsabbá válltak.Nem csak számomra volt azonnal felismerhető Aby hangja,miután megszólalt a tesóim is rohanni kezdtek lefele a lépcsőn.Egyszerűen ledermedtem amikor leértem és megláttam Abyt.Annyira jó érzés volt,megkönnyebbültem,mintha egy hatalmas nagy szikladarab esett volna le a szívemről.Ott állt előttem és gyönyörűen mosolygott.
-Annyira sajnálom drágám!-lépett oda hozzám,miután én ledermedtem.Nyomott egy puszit a számra aztán szorosan magához ölelt.Máramennyire ezt a pocakja engedte.Amint megéreztem édes illatát azonnal feleszméltem.Kiélveztem a pillanatot hogy végre újra a karjaimban tarthatom az embert aki mindennél fontosabb számomra.
-Én sajnálom édesem.Te tényleg nem maradhatsz nélkülem egy percre sem,mert mindig bajba keveredsz.-mosolyodtam el ,majd támasztottam neki a homlokom az övének és belenéztem gyönyörű barna szemeibe.Soha életemben nem aggódtam még ennyire senkiért.Annyira megnyugodtam amikor láttam hogy jól van.
-Aubrey!Végre itthon vagy!!Úgy hiányzotál!-ugrottak fel a kicsik Aby ölébe,miután én elengedtem.
-Óvatosan!!-kiáltunk fel apuval szinte egyszerre.Abynek már nagyon nagy a pocakja,ahhozt képest hogy csak hat hónapos.Nem szerettem volna ha megerőlteti magát ,ezért nem tartottam jó ötletnek hogy felemelgesse a gyerekeket.
-Nyugalom!Elbírom őket...-mondta Aby,majd lehajolt Jaxonhoz hogy az ölébe vegye,de amikor felakarta emelni láttam hogy nem megy neki olyan könnyen mint ahogy azt gondolta.
-Na majd én segítek!-kaptam fel Jazzyt és Jaxont,így egy magasságban voltak Abyvel.Össze vissza puszilgatták és ölelgették őt.Én ezt estére tartogattam,amikor kettesben leszünk nagyon megfogom szeretgetni őket.A többiek is azonnal észrevették hogy itthon van Aby,így pár pillanat múlva már az egész család körülöttünk állt.Anya és Caroline voltak a legizgatottabbak.Legalább ötvenszer megkérdezték tőle hogy jól van e.Szegény Aby nem győzte nyugtatgatni őket.
-Ki kér spagetthit?Most lett kész egy 10 perce,nagyon finom.-kiáltott fel anyu.
-Én kérek!Már nagyon éhesek vagyunk.-mondta Aby mosolyogva miközben a pockjára tette a kezét.
-Megfoghatom?-nézett fel Jazzy csillogó szemeivel Abyre.Ő egyből tudta hogy mit is szeretne a húgom.
-Persze.Tedd ide a kezed...-mutatta neki.-Jaxon kicsim te nem szeretnéd?-nézett rá Jaxora aki a másik oldalán ült.
-Nem.-rázta meg a fejét az öcsém ,aztán odabújt hozzám.Hirtelen olyan szégyellős lett mint amikor elősször találkozott Abyvel.Én csak ámuldozva néztem ahogy Aby Jazzyvel beszélget.Annyira letudta kötni a húgom figyelmét.Akaratom ellenére én is elmosolyodtam,már most tökéletesen csinál mindent.Végül mindenki leült az asztalhoz és együtt vacsoráztunk,még Scoot és Erint is rávette anya hogy vacsizzanak velünk.
-Soha sem gondoltam volna hogy te előbb leszel apuka mint én...-nevetett fel Scoo miközben a spagettit majszolta.
-Én sem.De nagyon örülök hogy így alakult.-nyomtam egy csókot a mellettem ülő Aby arcára.
-Én is.Jobb anyukát nem is kívánhatnék az unokáimnak.-mosolygott apa.
-Hé ezt én akartam mondani drágám.-nézett rá hirtelen anya.Drágám?Ez mi volt?Anya évek óta nem mondta ezt apunak.De azonnal megértettem a dolgot,tuti hogy újra járnak,de nem jól leplezik.Anya elég feltűnően elpirult amikor rájött hogy lehet nem kellett volna ezt mondania.Szerintem Abynek is feltűnt a dolog mert egyből rám nézett egy olyan 'ezt te is láttad?' tekintettel,de aztán ő is csak elmosolyodott.
-Kedvesek vagytok.Én pedig nagyon hálás vagyok azért mert ilyen családom van.Tényleg srácok,nagyon klasszak vagytok.Köszönöm nektek hogy mindig mellettem és Justin mellett vagytok.-törte meg Aby a kínos csendet.
-Még szép hogy melletted állunk kicsim.De mesélj már hogy hová tűntél a délután.Mindenki nagyon aggódott érted.-kérdezősködött Caroline.
-Öhm.Hát annyira dühös lettem,amikor a doktornő azt mondta hogy valószínűleg betegek lesznek a kislányaink.Muszáj volt lenyugodnom,így aztán elmentem az egyik közeli parkba hogy végig gondoljam a dolgokat.Sírtam ,rengeteget sírtam.Kis idő múlva egy nő odasétált hozzám és leült mellém a padra.Fekete kapucnija volt ,az arca nem látszódott ,de valahogy nem is érdekelt annyira szomorú voltam.
-Micsoda?Ugye nem csinált veled semmit?-szólaltam fel hirtelen akaratomon kívül.Csak ugy kiszöktek a szavak a számon,pedig nem akartam félbeszakítani a mondandóját.
-Dehogy bántott.Hagy meséljem már el szivem.-nézett rám dühösen.-Na szóval.Adott zsepit és megkérdezte hogy mi a baj.Nem akartam elmondani neki,sőt mondtam neki hogy menjen el,aztán amikor megláttam az arcát akkor jöttem rá hogy ki ül mellettem.Pontosan ugyan úgy nézett ki mint én,tudtam hogy Ashley az.Azonnal kérdezgetni kezdtem.Beültünk egy kávézóba beszélgetni aztán haza jöttem taxival.Annyira sajnálom hogy nem szóltam nektek,de nem volt nálam telefon...-nézett rá mindenkire bociszemekkel.Ha ennél nagyobb butaságot csinált volna akkor sem tudnék haragudni rá,annyira szeretem.Mondjuk az nagyon is aggaszt hogy mit akarhatott tőle már megint Ashley.Annyi ideje nem láttuk már.Most minek bukkant fel megint?Nem fogom hagyni hogy zaklasson minket.
-Rád nem lehet haragudni drágám.Az a lényeg hogy végre itthon vagy és nincs semmi bajod.-mosolygott Caroline.A vacsora további része is beszélgetéssel telt el,de ez már nem volt olyan kínos mint eddig.Megbeszéltük hogy holnap az egész család elkíséri aput a mozgásterápiára,csak Caroline és Jason nem jön velünk.Egész este a barátnőmet figyeltem ,nem voltam biztos benne hogy olyan jól van mint ahogy ő azt kimutatja.Fáradt volt nagyon,így meg sem vártuk hogy a többiek is végezzenek a vacsival hanem miután kész voltunk mi elmentünk pihenni.

-Justin!Annyira félek.-suttogta halkan Aby mikor már az ágyban feküdtünk.Tudtam hogy mire gondol és egyetértettem vele.Én is nagyon félek ,félek attól hogy igaz amit a doktornő mondott.
-Nem kell félned édes.Minden rendben lesz én tudom.Tökéletes kislányaink lesznek ,de ezt te is tudod.Gyönyörűek és tehetségesek lesznek,mint az anyukájuk.-simítottam ki göndör fürtjeit az arcából ,hogy tökéletesen láthassam.Szemei könnyesek voltak,nem mondott semmit perceken keresztül feküdtünk egymást nézve.
-Aú.-kapott oda a hasához úgy 5 perc múlva.
-Mi a baj?-kaptam fel egyből a fejem.De nem válaszolt,hanem további sóhajok és kiáltások törtek fel belőle.Kezével szorosan az enyémet markolta ,annyira erősen amennyire csak lehetett.