Fontos!!Vége:S

Sziasztok! Sajnálom hogy ezt kell mondanom ,de abba hagyom a blogot! Ennek egyetlen egy oka van. Nem komiztok,pedig látogatjátok az oldalt.Szomorú vagyok ,mert már az új részt is megírtam nektek ,de így nem látom értelmét a folytatásnak. Azért köszönöm a több mint 8000 látogatót. A blogot attól én még írni fogom magamnak,csak nem teszem fel a részeket. Köszönöm azoknak akik kitartóan komiztak. Sajnálom hogy így alakult.:/ 

32.rész I'm coming for you

Aubrey szemszöge:-A legnagyobb örömmel közölhetem hogy Aubreynak és a babáknak nincsen semmi bajuk.Az anyuka és az ikrek is a legegészségesebbek.Valószínűleg azért lett hirtelen rosszul Aubrey ,mert nagyon meleg van és leesett a vérnyomása .Egyszerűen elszédült ,de szerencsére nem esett bajuk.-mondta a doktor úr miután bejött a terembe.
-Hogy érti hogy a lehető legegészségesebbek?Úristen.Hihetetlen.Hallottad Justin?A babáink egészségesek.-ráztam meg Jus kezét ,mert ő csak mereven bámult maga elé.
-Hallottam édesem,csak nem hiszek a fülemnek.Végig tudtam hogy így lesz.Valahogy éreztem hogy semmi bajuk.-ült le mellém mosolyogva és kezét a pocakomra simította.
-Még én sem fogtam fel.Ez tényleg igaz doktor úr?Nagyon köszönjük,de ha minden rendben akkor már haza is mehetünk ugye?-kérdeztem kíváncsian.Hirtelen nagyon izgatott lettem.Annyi dolog vár még ránk ,a babákkal kapcsolatban.Még semmit sem vettem nekik.Olyan gyorsan eltelt ez a pár hónap ,sajnos soha sem értünk rá a vásárlasra pedig egy csomószor elterveztük Justinnal.
-Nem kell semmit sem megköszönni.Ez a dolgom.-mosolygott a doki is majd ıgy folytatta.-Nos ha nincs ellenére akkor benttartanánk éjszakára ,mert egy ilyen ájulás után kell egy kis idő a szervezetnek amíg kipiheni magát.De holnap reggel már haza mehet.
-Hát jól van.-hajtottam le a fejem ,beletörődve abba hogy itt kell töltenem egy éjszakát ebben az unalmas kórteremben.De egye fene,most ez sem tudta elrontani a kedvem,ha kell itt töltök több napot is csak tudjak hogy a kislányaink jól vannak.Ez mindennél fontosabb nekem is és Justinnak is.

-Gondolkodtál már azon hogy hogy fognak kinézni a kislányaink?Hogy milyen lesz a szemük,a kis szájuk és az orruk?-kérdeztem Justintól miközben őt csodáltam ahogy éppen a lányainkkal "beszélget" ,vagyis csak ő beszél hozzájuk,de válltig állítja hogy mindent értenek a babák.Nagyon édes ahogy énekel és beszél hozzájuk.Akkor oldódott fel Justin mikor a nagy családunk többi része hazament és csak kettesben maradtunk.
-Mindig ezen gondolkodom.Minden egyes nap és minden nap egyre szebbnek képzelem el őket.Leírhatatlan...-nézett fel rám nagy barna szemeivel.Szinte akaratlanul mosolyra húzta a száját,tudtam hogy azért mert most is elképzelte a tökéletes babáinkat.
-Tényleg leírhatatlan.Mindennél jobban szeretem őket és téged.De nagyon aggódom Justin.Még semmit sem vettünk meg és mindjárt megszületnek.Holnap már tényleg el kell mennünk vásárolni.
-Holnap?Na nem.Holnap még pihenned kell.Egy napot tudunk még várni a vásárlással.Holnap csak is az enyém leszel,majd én vigyázok rád.-kacsintott rám.
-De nincs semmi bajom,holnap pedig már egyszerűen remekül fogom érezni magam.-néztem rá kérlelve,bár tudtam hogy mi lesz a válasz.
-Sajnálom kicsim,de most nemet kell mondanom.De ugyan már ne szomorkodj!Semmiről nem maradunk le.Nyugodj meg!-válaszolta Justin mély hangján.Annyira szeretem őt hallgatni ,csak ha beszél attól is kiráz a hideg.Arról ne is beszéljünk amikor énekel.Sokszor gondolkodom el azon hogy hogyan teremthetett az Isten ilyen tökéletesnek valakit.És nagyon hálás vagyok azért hogy ilyen jó apukájuk van a babáinknak.
-Igazad van,mint mindig.De most már valamivel el kell terelned a figyelmem ,mert különben csak a vásárláson fog járni az eszem.Azon hogy mi minden kellene vennünk még a lányainknak,ráadásul mindenből kettőt...-néztem rá Justinra és ő is engem bámult.Amint kimondtam a figyelemelterelés szót rögtön elmosolyodott .Jól tudta hogy mit értek ezalatt.Lassan,óvatosan felém hajolt kezével a fejem mellé támaszkodott a párnára.Aztán halkan így suttogott alig egy centiméterre választott el minket.
-Szóval azt szeretnéd hogy eltereljem a figyelmed.Örömmel teszem.Az menni fog...-túrt bele a hajamba aztán gyengéden megcsókolt.Azok az ajkak,tökéletesen csókoltak.-Erre gondoltál?-hajolt el egy pillanatra és a szemembe nézett.
-Pontosan.-válaszoltam ,s egy puszit nyomtam az orrára.
-Aby!?-nézett rám komolyan.
-Tessék Justin!Mit szeretnél mondani?
-Csak tudod gondolkodtam a lányok nevein.-fogta meg aggódva a kezem miközben visszaült a székre.
-Na mondd már kérlek.Nagyon kíváncsi vagyok.Biztosan gyönyörű neveket választottál drágám.-mosolyogtam rá.
-Van két név ami nagyon tetszik és már régen is tudtam ha egyszer gyerekeim lesznek így szeretném hívni őket.Mit szólnál a Jaime és Janice névekhez?De ha nem tetszik az sem baj ,csak egy ötlet.-vonta meg a vállát.
-Ez nem csak egy ötlet ,ez a te ötleted.Jaime és Janice Bieber!Remekül hangzik. Nagyon tetszik ,mind a két név drágám.
-Haha.Tudtam hogy tetszeni fog neked.-húzta ki büszkén magát.
-Persze hogy tudtad...-kacsintottam rá.Hirtelen csörögni kezdett Jus telója ,gyorsan előkapta a zsebéből.
-Szia Scoo.Na miujság?-vette fel a telefont.Ezután nem értettem szinte semmit a beszélgetésből,Justin csak halgatott.Néha talán annyit mondott hogy oké.
-Akkor megbeszéltük.Mindjárt indulok.Szia.-mondta végül majd letette a telefont.
-Na mi az?Mit mondott?-kíváncsiskodtam.
-Sajnálom kicsim ,de most muszáj elmennem.Azt mondta Scoo hogy a szám amit tegnap felvettünk egyszerűen eltűnt,nem találja sehol.Így újra fel kell vennünk.
-De kár,nagyon unatkozni fogok nélküled.Siess vissza.-mondtam neki.
-Sietek.Nagyon szeretlek.-adott egy utolsó csókot aztán már el is tünt.

Miután Justin itthagyott tényleg nagyon unalmas volt minden.Sokkal unalmasabb mint azt gondoltam.Pedig még tv is volt a szobában,de nem ment semmi érdekes benne így inkább kikapcsoltam.Mondtam Justinnak hogy nincs szükségem ilyen luxus szobára ,de ő ragaszkodott hozzá hogy VIP szobám legyen.Hogy nyugodtan pihenhessek.Biztos egy vagyont fizetett érte.Még jó hogy csak holnap reggelig kell itt lennem.Nagyon lassan telt az idő.Mikor végre este lett gyorsan lezuhanyoztam aztán lefeküdtem aludni.Hiába vártam Justint,nem jött vissza.Úgy voltam vele ,ha lefekszek aludni hamarabb eljön a holnap.
De nem tudtam elaludni,vagy fél órán keresztül csak forgolódtam.Sokmindenen járt az eszem.Reménykedtem benne hogy Justinéknak minden jól megy a stúdióban.
Nagyon megijedtem  amikor hirtelen a nagy csendben elkezdett rezegni a telefonom.Ránéztem a kijelzőre,Justin volt az.Csak gondolnom kellett rá és máris felhív.
-Szia Aby.Bocsi hogy nem mentem vissza de nagyon elhúzódnak a dolgok.Valószínű hogy hajnalig itt leszünk a stúdióban.Ígérem hogy sietünk és ha végzek az lesz az első dolgom hogy bemegyek hozzád.-mondta Justin szinte kiabálva.De még így is alig hallottam amit mondd,mert a hatalmas háttérzaj elnyomta a hangját.Minden féle zajt hallottam csak zenét nem.Mintha valamit húztak volna a földön,talán még fúrást is hallottam.
-Sziaa.Semmi baj.Legyél nyugodtan!Én jól vagyok.Valami új stílust próbálsz ki drágám?Mik ezek a fúrás és kalapácsolás szerű hangok?
-Haha.Nagyon vicces.Dehogy is,csak a stúdióval szemben felújítják az utat.
-Este fél 11-kor?Gyanús vagy te nekem Justin.Biztos hogy a stúdióban vagy?
-Persze hogy ott vagyok.Öhm de most mennem kell.Sietek hozzád hercegnőm.Szeretlek!-hadarta el gyorsan.Még annyit hallottam hogy Justin valami olyasmit kiabált hogy:"Jaxo ne!Ne kend már össze a falat...",de aztán letette a telefont.Na most már végképp elvesztem.Szinte biztos vagyok benne hogy valamit eltitkol előlem.De mindegy.Úgy is elfogja mondani ha eljön az ideje.

31.rész You are mine

FONTOS!!Sziassztok! Csak egy pár mondat a rész előtt.Tudom hogy elég rövid lett és nem olyan jó mint máskor szokott lenni.Igyekszem ,de mint tudjátok április 7.-én vizsgázok és nagyon kell tanulnom rá.Vizsga után minden a régi lesz.Remélem azért kicsit tetszeni fog nektek!!Ha tetszik akkor komizzatok.Számít a véleményetek.Remélem nem olyan rossz.Sietek.Puszi:)<3

Mikor rátaláltam Abyre a mosdóban,szinte összeomlottam.Soha sem féltem még annyira életemben mint amikor arra vártam hogy Aby mikor tér magához.Kezeimmel az övéit szorítottam és folyton csak a nevét kiáltottam ,meg hogy mennyire szeretem.5 percet vártam ott tanácstalanul a mosdóban,arra hogy a doki segítséget hozzon.Rengeteg orvos gyűlt hirtelen körénk ,mivel útban voltam ki is küldtek engem hogy hagy végezzék a dolgukat.Én azonban nem voltam hajlandó ott hagyni őt.Bár a kezét nem foghattam tovább ,próbáltam a lehető legközelebb maradni hozzá.A kiválló doktoroknak köszönhetően Aubrey pillanatokon magához tért.Nagyon megrémült,hirtelen észre sem vett a sok ember között és ijedten kérdezösködni kezdett.-Justin?Justin merre van?Keressék meg bocsánatot kell tőle kérnem...-kiabált hangosan.Hirtelen nem érdekelt hogy mit mondtak az előbb az orvosok ,gyorsan áttörtem magam közöttük hogy ismét a barátnőm mellett lehessek.-Uram!Az előbb mondtuk el hogy menjen el innen!-szólt utánnam az egyik doki.Nem törődtem vele,mentem tovább ,mintha nem is hallottam volna amit mondott.-Itt vagyok édesem.-öleltem át szorosan.

-Justin!Annyira megijedtem.Hirtelen elszédültem és...-mondta remegő hangján miután kibújt az ölelésemből.Barna szemei most is gyönyörűen ragyogtak.Mint mindig.

-Minden rendben lesz.Itt vagyok édesem.-nyomtam egy apró puszit az arcára majd a hasára.

-Elnézést uram.Sajnálom de most el kell vinnünk Aubreyt.Ki kell vizsgálnunk ,hogy mitől lett rosszul.-lépett oda mellém egy magas őszes hajú orvos.

-Rendben.Köszönjük.De nem szeretném egyedül hagyni a barátnőmet.Remélem megérti.-emeltem fel a kezem ami az Abyével volt összekulcsolva.A doki elmosolyodott aztán így szólt

-Remélem azért egy vérvétel erejéig elszakíthatjuk Önöket egymástól.

-Talán annyi ideig kibírom.-rántottam meg a vállam.

-Kicsim.Visszajöttünk...-nyomott anya egy apró puszit az arcomra,így sikerült felébresztenie engem.Rápillantottam az órára.Éppen fél négy volt,ezek szerint fél órát aludtam Aubrey ágyára dőlve.Ő is békésen aludt ,s a gépek állandó csipogása jelezte az én Abym stabil állapotát.Próbáltam erősnek látszani a családom és a szerelmem előtt.De hiába,mindenki jól tudja hogy menyire pocsékul érzem magam.Nem tudtam megnyugodni,addig nem amíg nem beszélek a doktor úrral.A vizsgálatok után csak úgy kiviharzott a teremből,annyit mondott hogy majd hamarosan visszajön az eredményekkel.Nagyon reménykedtem abban,hogy nincsen komoly baj. Annyit kell szenvednie szegénynek,megszakad a szívem amikor így látom őt.Ha lehetne akkor minden fájdalmat átvennék az én vállamra ,csak hogy ő jól legyen.De ez sajnos nem lehetséges.Mindenki néma csendben ült a kórházi szobában,még a tesóim is.Pedig ők mindig hatalmas zajt szoktak csapni.Lehet kicsit elhamarkodottan gondoltam ilyeneket,mert pár perc múlva Jazzy felállt apu öléből és odament Aby ágyához.Nem tudtam mit tervez,így kíváncsian figyeltem őt.Odahúzott egy alacsonyabb széket az ágy mellé ,aztán megpróbált felmászni az ágyra.

-Hagyd hugi!Majd én segítek.-pattantam fel a székből hirtelen ,miután láttam hogy nem nagyon sikerül neki felmászni.Mondjuk nem csodálom,ezek a kórházi ágyak nagyon magasak.

-Köszi Justin.-mosolygott rám Jazmyn aztán Abyhez fordult,kihasználva az alkalmat hogy most itt van mellette.Fejét Aby nagy pocakjára hajtotta,mintha párna lenne.Így dúdolászott halkan.Annyira büszke voltam rá,az én dalomat dúdolta a kishugom,még hozzá a be alrightot.Soha sem hallottam még tőle hogy ezt a dalt énekelte.Eddig egyedül a Babyt tudta az elejétől a végéig elénekelni,mert az az egyik kedvencük a tesóimnak.

-Jazzy.Mióta tudod te ilyen jól ezt a számomat?-kérdeztem meglepődve a hugomtól.

-Amióta Los Angelesbe költöztünk.Ez Aby kedvenc száma.Mindig ezt szokta énekelni amikor együtt játszunk.-mondta egy pillanatra abbahagyva az éneklést,de amint elmondta amit akart folytatta is tovább.Szóval ez a kedvenc száma.Előttem bezzeg sosem énekelgeti a dalaimat.Hm ezen változtatnunk kell.Csodálatos hangja van,előttem nem tudom miért szégyenlőködik.Pedig nem kellene.Imádom őt úgy ahogy van.A legtökéletesebb ember akivel valaha találkoztam.És most egyátalán nem túlzok.

-Köszönöm szépen ezt a csodás dalt kis hercegnőm.Máris jobban érzem magam.-mondta Aubrey rekedtes hangon.Éppen ébredezett,lehet hogy nem kellett volna Jazzynek énekelnie.Még aludnia kellett volna Abynek.

-Tényleg jobban érzed magad?-mondta Jazzy csillogó szemekkel.

-Igen.Komolyan mondtam.Már csak akkor lennék még jobban ha kapnék egy nagy puszit.És tőled is Jaxo.-mosolygott Aubrey.A következő pillanatban már ott is voltak a kicsik az ölében.Össze vissza ölelgették meg puszilgatták a barátnőmet.

Aranyosak voltak,látszik hogy mennyire szeretik egymást.A kicsi felnéznek rá,neki mindig szót fogadnak.

-Tőled nem is kapok puszit?-nézett rám Aubrey szomorúan.

-Dehogynem édesem.Amennyit csak szeretnél...-léptem oda hozzá és gyengéden megcsókoltam.

-Fujj.-hallottam a háttérből egy hangot.Valószínűleg Jaxo fintorgott,mindig ezt szokta csinálni.Van amikor még az arcát is eltakarja ,ha azt látja hogy valakik csókolóznak.

-Na nem szabad fujjogni.Te is fogsz majd csókolózni.-mosolygott rá anyu az ölében ülő Jaxora.

-Én csak puszit adok a lányoknak.-fonta keresztbe a karjait a kisöcsém.Az ágy mellett állva folyton Abyt figyeltem.Úgy tűnt hogy jól érzi magát.Le sem vettem róla a tekintetem szinte megszűnt a külvilág,egyszerűen gyönyörű.Még most hogy nincs a legjobb formájában így is az az első neki hogy a családunk tökéletes legyen.

-Oh!Hirtelen de sokan lettek.Szép nagy család.Látom jobban érzi magát Haddson kisasszony.Meghoztam a vizsgálat eredményeit...-lépett be a doki a kórterembe.Hirtelen mindenki elhallgatott,már a gyerekek sem kacagtak és az én drága Aubreym arcáról is lefagyott a mosoly.A szívem egyre gyorsabban kezdett dobogni.Nagyon izgultam az eredmények miatt.Aby aggódva felnézett rám és megfogta a kezem.Tudtam hogy ő is nagyon fél.Retteg attól hogy valami baj lesz.De ő nem magát féltette,csak is a babákat.Mindent megtenne értük.Barátnőm kezét szorongattam ,így vártam arra hogy végre megtudjuk mi vár ránk...

30.rész Complicated

Gőzöm sem volt hogy mit kell ilyenkor csinálni,az előbb még teljesen nyugodt voltam most pedig majd kiugrik a szívem a helyéről.Annyira féltem őt és annyira megijedtem hogy egyfolytában csak azt mondogattam hogy vegyen mély levegő.A fájások 3 perc múlva azonban egyre gyengébbek és gyengébbek lettek ,végül teljesen elmúltak.Örültem hogy Aby végre jól van ,azonban az előbb történtek nagyon is aggasztottak.Attól félek hogy ennek még lesz folytatása.Ezért most az a legfontosabb hogy mindig legyen mellette valaki,nem maradhat egyedül egy percre sem.
Aubrey szemszöge:
Reggel amikor felébredtem alig birtam kiszabadulni Justin szorító öleléséből.Ő még mélyen aludt,annyira aranyos volt.Nagyon aggódik értem,nem volt hajlandó levenni a kezét a pocakomról .Jó érzés volt így felébredni,a karjai között.Így annyira biztonságban érzem magam.A lehető legóvatosabban fordultam meg az ágyban ,úgy hogy pontosan szemben legyek vele.
-Jó reggelt édesem!-puszilgattam gyengéden az arcát.Ő nem válaszolt csak álmosan nyöszörgött és kezeivel az enyémeket kereste.-Megyek gyorsan lezuhanyzok.-suttogtam a fülébe aztán felkeltem az ágyból.Vagyis felkeltem volna ha elengedte volna a kezem.
-Had menjek veled.-nézett rám könyörgően aztán így folytatta.-Nem szeretném ha bármi bajod esne.Megígértem magamnak hogy egy percre sem hagylak egyedül.
-Nem lesz semmi bajom drágám.Elengednél végre?-mosolyodtam el amikor bánatos képét néztem.Mint a kisgyerek akitől elvették a játékát.
-Nem engedlek el.Megmondtam hogy nem hagylak egyedül.-mondta miközben felállt az ágyból és a fürdő felé kezdett húzni.
-Istenem...hihetetlen vagy.-mosolyogtam rá amikor becsukta a fürdőszoba ajtót egy hatalmas vigyorral a képén.
-Köszönöm...sokan mondták már.-lépett oda hozzám és átkarolta a derekam.Gyönyörű szemeit az enyémekbe fúrta.-Mindennél fontosabb vagy nekem ,te is és a babák is.A legjobb apa szeretnék lenni,nem foglak egyedül hagyni egy percre sem.Akkor sem ha megharagszol.-nyomott apró puszit a számra.Annyira édes volt ,nem lehet neki nemet mondani.Nekem is mindennél fontosabb ő,az én Justinom.Ilyenkor amikor csak ketten vagyunk szinte megfeledkezem róla hogy ki is Justin valójában.Mindenhol ismerik a világon,több százezer lány rajong érte.Nem tudom hogy mivel érdemeltem ezt ki,de nagyon boldog vagyok hogy itt van nekem.Minden lány erről álmodik.
-Köszönöm drágám.Dehogy haragszom.Nem is lehet rád haragudni...-öleltem át szorosan,máramennyire azt a pocakom engedte.
*Délután*
-Na mehetünk már végre?-kiáltott vissza Jeremy az ajtóból.Mi a nappaliban voltunk éppen Jazzy haját fésültem.
-Áú húzod a hajam Aby.-nézett rám durcásan.
-Bocsi kicsim,de nagyon sietnünk el.Már úton kellene lennünk ,apukádat várja a doktorbácsi.-magyaráztam az előttem ülő kislánynak.
-Na kész is.-jelentettem ki miután sikerült egy ügyes kis kontyot varázsolnom Jazzynek.
-Olyan vagyok mint egy hercegnő.Olyan szép mint te.-nézegette magát a tükörben.
-Igen hercegnő.Gyönyörű vagy ,de menjünk mert mindenki ránk vár.-mondtam aztán felkaptam az ölembe Jazmynt.A többiek már tényleg ott vártak ránk a bejárati ajtónál.
-Na most már mehetünk .-mondta Jazzy miközben az apjára nézett.
-Nekem még pisilnem kell...-szólalt meg hirtelen Jaxon.Apró kezeit ökölbe szorította.Nagyon édes volt.
-Miért nem mentél el eddig?-mondta feszülten Jeremy.Már tényleg elég ideges volt mert késésben vagyunk.
-Nyugalom Jeremy!!Na menj gyorsan Jaxo!De siess ,mert itt hagyunk...-mosolygott rá Pattie Jaxonra.A kisfiú máris rohant a mosdó felé.
-Szerintem utánna megyek.Sietünk.Addig üljetek be a kocsiba.-mondta Justin aztán az öccse után sietett.Míg Jeremy idegeskedett addig én nagyon jól szórakoztam.A gyerekek szórakoztattak végig az út alatt amíg odaértünk a kórházba.
-Én megmondtam hogy kislányok lesznek.-nyújtotta rá Jazzy a nyelvét az öccsére.
-Ez is miattad van.Én az akarom hogy kisfiúk legyenek...-mondta dühösen Jaxon.Hirtelen összenéztünk Justinnal,ő is meglepődött azon hogy min veszekednek a testvérei.
-Nem az számít hogy kislányok vagy kisfiúk lesznek.Az a lényeg hogy egészségesek legyenek...-vígasztaltam.
-Így van.Igaza van Abynek.Ha már itt tartunk srácok mit gondoltok mi legyen a nevük a babáknak?-mondta Justin rekedted hangján ,közben rám nézett és kezét összefonta az enyémmel.Fontos pillanatok ezek.Gondolom ő is nagyon kíváncsi hogy mit fognak majd a többiek mondani.
-Én mindenképpen azt szeretném hogy J betűvel kezdődjön a nevük.De ezt te is tudod fiam.-nevetett fel Jeremy majd hátra nézett ránk.Mi a hátsó ülésen ültünk a gyerekekkel.
-Igen apu.Ne aggódj.Nem terveztük megszakítani a JB szokást.
-Tényleg.Nálatok mindenkinek JB a monogrammja.-csúszott ki hangosan a számon.Erre hatalmas nevetésbe tört ki mindenki aki a kocsiban ült.
-Komolyan csak most vetted észre?-kacarászott Jazzy.
-Hát na nem azt figyeltem én.-fontam keresztbe a karjaim.
-Bocsi gyerekek hogy félbe szakítalak Titeket.Majd este megbeszéljük hogy mi lesz a babák neve.Most viszont megérkeztünk.-mondta Pattie miközben leparkolt a kórház elé.A mai mozgásterápia szokatlan módon a szabadban volt.Justin és én leültünk egy padra.Innen Jazmynt és Jaxont is szemmel tarthattuk akik éppen a mellettünk lévő játszótéren rosszalkodtak,de Jeremyt és Pattiet is jól láttuk.Az orvos elősször csak azt kérte Jeremytől hogy próbálja meg teljesen egyedül mozgatni a lábát és a lábujjait.Amikor ez sikerült ,akkor a doki új módszerekhez nyúlt.Két korlát segítségével kellett megpróbálnia menni.Mindenki nagyon feszülten figyelte Jeremyt.Justin még a kezem cirógatását is abbaghagyta annyira figyelte az apukáját.
-Büszke vagy rá.Ugye?-kérdeztem tőle.Ő Jeremyt figyelte ,én pedig őt.Az arcáról minden érzelmet le lehetett olvasni.
-Nagyon.Hihetetlen erős és kitartó.Csodálom ezért...-nézett rám nagy barna szemeivel.
-Hidd el ő is az rád ,nagyon.Sokat számít neki hogy mindig itt vagy mellette.Ez ad neki erőt.Múltkor beszélgettem vele és azt mondta ha nem lennének itt a csodálatos gyerekei már rég feladta volna.-mondtam halkan szemeim szinte könnybe lábadtak.Megható volt ezt látni hogy igy szeretik egymást.A mi családunk is ilyen tökéletes lesz.Egy ilyen sráccal az oldalamon mint Justin ,csak az lehet.
-Nagyon szeretem őt.És téged is.-nyomott puszit az arcomra.-És titeket is.Anya és apa mindennél jobban szeret Titeket.-motyogta halkan a pocakomhoz hajolva aztán ők is kaptak egy puszit.
-Justin!-suttogtam halkan.A gondolataim valahol egészen máshol jártak,miközben Justint néztem ahogy a gyerekeinkkel "játszik".
-Mi a baj?-nézett rám ijedten.
-Semmi.Csak tudod folyton azon jár az agyam hogy mi van ha tényleg betegek lesznek a gyerekeink...-néztem rá.A szememben felgyülemlett könnycseppek azonnal potyogni kezdtek.Nyakába borultam nem bírtam tovább ,muszáj volt megölelnem ez erőt adott.
-Nem lesznem azok édesem.Biztos vagyok benne hogy  a lehető legegészségesebb babák lesznek.-puszilta le az arcomról az egyik könnycsepet.Kicsit dühös lettem.Eddig valahányszor erről beszéltünk mindig ezt mondta.Mármint oké örülök hogy pozitívan áll hozzá a dolgokhoz ,de nem hiszem el hogy nem képes elhinni.A doktornő azt mondta hogy betegek.Nyilván nem hazudott.
-Nem hiszem el.Ébredj már fel az álomvilágodból Justin!Nagyon is komoly ez a dolog.Nézd már a tényeket...-kiáltottam rá hirtelen,de aztán azzonnal megbántam amint kimondtam ezeket a szörnyű szavakat.Annyira egyedül éreztem magam,dühös és csalódott voltam ,így meg sem vártam Justin reakcióját,zokogva sarkon fordultam és csak annyit mondtam utoljára hogy -Sajnálom.Most muszáj egy kicsit egyedül lennem...
Justin szemszöge:
Ez meg mi volt?Soha nem láttam még ilyennek Abyt,vagy fél percig bámultam magam elé .Nem akartam elhinni hogy ez történt.Még soha sem kiabált velem,sőt szerintem senkivel.Nem értem miért akadt ki ennyire.Én annyira azt érzem hogy tényleg semmi bajuk a babáknak.Nem tehetek róla.Egyszerűen érzem és tudom hogy így van.Ez csak valami tévedés lehetett.Tétovázás nélkül Aby után futottam,annyira összeomlott.Meg kellett vígasztalnom.Mivel az épület üveges volt így szerencsére kintről is jól láttam hogy Aby a női mosdóba futott be.Gyorsan utánna mentem.Amikor azonban beakartam menni az ajtón az zárva volt.
-Kicsim.Nagyon sajnálom hogy megbántottalak.Én nem úgy értettem a dolgokat.Kérlek engedd meg hogy megmagyarázzam.-kopogtam az ajtón mint egy őrült ,de nem nyitotta ki.15 percet vártam ott az ajtó előtt.Aztán kezdett gyanús lenni a dolog.Csak az járt a fejemben hogy valami biztos hogy nincs rendben.Már ki kellett volna jönnie.
-Kérem nyissák ki az a mosdó ajtót!Tegyenek valamit.Az előbb berohant a barátnőm oda ,nem volt jól.Most pedig nem nyitja ki az ajtót.Valami biztos nincs rendben.-szaladtam oda kétségbeesetten az egyik doktorhoz aki a folyosón sétált.
-Kérem nyugodjon meg.Mindjárt szólok a karbantartónak és ő kinyitja az ajtót.10 perc és itt lesz.-nézett rám teljesen nyugodtan.
-10 perc?-üvöltöttem.-Nem gondolja komolyan hogy 10 percet várok arra hogy kinyissák azt a szaros ajtót.Kitudja mi van vele.
Annyira dühös voltam,szerencsétlen orvos csak nézett hogy mi bajom van.Mivel senki nem volt képes segíteni nekem így nekem kellett cselekedni.Miután az orvos elviharzott ,nagy erőt vettem és gyorsan berúgtam az ajtót.Így sikerült bejutnom a szűkös mosdóba.A szívem szakadt meg amikor megláttam Abyt ahogy a földön hevert.