44. rész Little girls (Kata:))

- Áááááá- ordítottam fel, amikor nyomnom kellett.
- Nagyon ügyesen csinálja!- nézett fel egy pillanatra az orvos.- Engedje csak ki! Hangosan! Ééééés...MOST!
- Úristeeen- sikítottam és sírtam egyszerre.-
- Nyugodj meg, szívem- puszilta meg a kezem Justin.- Mindjárt vége, kicsim, mindjárt...
Ziláltan felnéztem rá, miközben folyamatosan ziháltam,és hangosan vettem a levegőt. Izzadt homlokomra csapzottan tapadtak a tincseim. Justin viszont annyira meg volt ijedve, hogy könnyeket láttam csillogni a szemében. Próbáltam mosolyogni, de éppen akkor szólt a doktor.
- MOST!- úgyhogy gyorsan elkaptam a fejem a szerelmemről, és egy hangosat sikítottam.- Már látom az egyik kislány fejét!- lelkendezett az orvos.
- Istenem...- sóhajtottam fel mosolyogva, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon, de ezúttal már a boldogság miatt.
- Úristen- puszilta meg az arcom a világ legrendesebb férje.- Nagyon jól csinálod, szívem!
- Na, akkor most nagyokat nyomjon, kisasszony, mindjárt kint van a baba!- zavarta meg a pillanatot a doktor hangja.- MOST!
Köbö olyan 10 olyan erős nyomás után, hogy azt hittem, ott halok meg, helyben, a szülész örömében felkiáltott.
- Még egy nyomás, drága, és kint van a baba!
- Együtt!- hallottam Justin hangját.- 3... 2... ééés...
- MOST!- ordította el magát a szülész, mire Justin-nal együtt ordítottunk.
- ÁÁÁÁÁ!
És akkor... hallottam, amint első kislányom felsír.
- Úristen!- potyogtak folyamatosan boldogságkönnyeim.
- Hallod, Aby?!- hallottam a kedvesem hangját, mire odafordultam. Justin sírt.. Ahogyan én is.- Kicsim, sír a baba!- és örömében hirtelen odahajolt hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Lassabban, fiatalok- szólt ránk a szülész orvos.- Még van egy menet hátra!
- Elnéz...- folytatta volna Justin, de hirtelen olyan éles fájdalom bontakozott a hasamban, hogy önkéntelenül is felsikítottam.- Aubrey! Jól vagy?
- Nővérke, egy erős nyugtatót a fiatalúrnak, kérem, ha nem bír lenyugodni!- parancsolta csöndre az orvos, mire Justin szemei először szikrákat szórtak, majd, amikor meglátta, hogy mennyire szenvedek, inkább behúzta a nyakát, és szavak nélkül szorongatta a kezem.- MOST!
- FÁÁÁJ!- sírtam hangosan, mert a fájdalom már elviselhetetlenné vált számomra.
- Kitartás, szívem- simította meg a karom Justin, majd leguggolt mellém.- Itt vagyok!
- Figyeljen!- szólt oda a doktor.- MOST!
2 kemény órán keresztül tartott ez az egész. És aztán felsírt a másik kislányunk is.
- Jesszusom...- lihegtem, és örömkönnyeimtől fátyolos szemekkel hátradöntöttem a fejem, és sóhajtva bújtam Justin-hoz, aki vigyorogva átölelt.
- Gratulálok!- fogott Justin-nal kezet az orvos, levéve az arca előtti kis anyagot.- Két csodaszép kislányuk született!
- Köszönjük!- mosolygott meghatottan Justin.
- Kimehet, a nővérkék majd elhelyezik a kedves feleségét az egyik szobában- mosolygott rám az úr, miközben én még mindig a nemrég ért fájdalmakat és a sokkot, hogy van két kislányom, próbáltam feldolgozni.
- Nem maradhatok vele?
- Kérem, szerintem először picit lepihen a hölgy, aztán találkozhatnak, ebben biztos vagyok!
- Rendben.- bólintott Justin, majd hozzám hajolva szenvedélyesen megcsókolta a homlokomat.
Miután életem kiment a szülőszobából, két kedves arcú nővérke kezdett rendbe szedni, aztán kitoltak a szobából, be egy másik, 12-es szobába.
- Nemsokára behozzuk a babákat is, de előtte még át kell esniük bizonyos ellenőrzéseken- mosolygott rám az egyik nővér.
- Rendben..- szuszogtam.- Köszönöm..- mosolyogtam a csajszira, aki megsimította az arcomat, és kiment a szobából.

*Justin szemszöge*
A szülészetről kilépve anyuval, és Aubrey anyjával találkoztam.
- Mi van?- kérdezték egyszerre.
- Minden rendben- mosolyodtam el, mire megkönnyebbülten felsóhajtottak.
Csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy... te jó ég, APA lettem! El sem bírtam hinni, még lélegezni is elfelejtettem.
- Mi a gond?- kérdezte anyu.
- Én...én..- akadoztak a szavaim, majd egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon.- Azt hiszem...ez életem legboldogabb napja..!
- Ó, kicsim- mosolyodtak el anyáék, majd egymás után megöleltek.

Pár perccel később mosolyogva sétáltam be Aby szobájába.
- Hogy van a világ legcsodálatosabb anyukája?- ültem fel az ágyára, majd megpusziltam a homlokát az én édesemnek.
- Fáradtan..- mosolyodott el álmosan, majd maga mellé húzott és a mellkasomra dőlt.- Hogy vannak a babák?
- Nem láttam még őket, kicsim- pusziltam meg Aubrey haját. És abban a percben tolta be Jaime-t és Janice-t az ajtón egy ápoló.
- Megjöttünk- mosolygott a lány a picikre, majd megállította a kis kocsit Aubrey ágya mellett.
- Úristen- ült fel Aby és a babákért nyúlt.
- Várj, segítek- mosolygott a nő, és Aby kezébe tette Janice-t.
- Köszönöm- mosolygott Aby. Hangján hallottam, hogy sír.
Miután Aubrey az ölébe húzta Janice-t, felálltam és kivettem a kocsiból Jaime-t.
- Ha bármi gond van, nyugodtan szóljatok- sétált ki a szobából a nővérke.
- Szia, picim..- gügyögtem Jaime-nek.- Jajj, de kis szép vagy, életem! Bizony, bizony...
- Jézusom, Justin- hallottam a szerelmem sírós hangját, mire rémülten néztem rá.- Van két... van két gyönyörű kislányunk...!
- Én is nehezen hiszem el, drágám- ültem vissza Aubrey mellé.
Aby folyamatosan sírt, és miközben büszkén mosolygott a lányainkra, nekem dőlt.
- Szeretlek, Justin- hallottam halk hangját. Mosolyogva pusziltam bele a hajába. Tudtam, hogy ez a 'szeretlek' nem olyan volt, mint a többi. Sokkal komolyabb volt..és sokkal igazabb.
- Én is szeretlek, Aby.- suttogtam a szerelmem hajába.
Vagy fél óráig gyönyörködtünk a csöppségekben, amikor visszatért a nővér.
- Ne haragudjatok, de a babáknak vissza kell menniük- tolta elénk a kis kocsit.
- Persze- mosolyogtam magam elé, majd befektettem Jaime-t a kocsiba, és Janice-t is elvettem Aubrey-tól, majd miután puszit is kaptak a picik tőlem, a lány kitolta a kocsit a szobából.

*5 perc múlva*
Aubrey apró kezét kezeim közé fogtam, és mosolyogva csókoltam meg az orra hegyét.
- Mi a baj?- kérdeztem riadtan, mikor láttam, hogy eltűnt az arcáról az kis édes mosoly, és feszülten nézett ki a kórterem ablakán.
- Azt hiszem keresnek...- közölte ridegen, majd kezét kivéve az enyéim közül összefonta mellkasán, mire végre én is kinéztem az ablakon; Selena Gomez állt, egyedül, és mosolyogva figyelt minket, majd mikor meglátta, hogy őt nézem, integetett.
- Mindjárt... egy pillanat- mondtam halkan a szerelmemnek, és kisiettem Selenához.- Szia...Hát te?
- Jaaj, csak nem képzeled, hogy nem jövök el meglátogatni titeket!- vigyorodott el, majd felém lépve kaptam egy puszit az arcomra.- Hogy vagytok? Aby jól van? Minden rendben ment?
- Igen, persze..- mosolyodtam el őszintén, mert jól esett, hogy ennyire a szívén viseli a sorsunkat.- Jaime és Janice is remekül vannak.
- Na, ennek örülök- mosolygott Sel.- Majd egyszer, ugye, meghívtok babalátogatóba?
- Persze!- vágtam rá.- Épp akartam is kérdezni. Látnod kéne a lányainkat, egyszerűen fantasztikusak!
- Ebben biztos vagyok- mosolygott Selena.
- NŐVÉR!- hallatszott a babaszobából egy férfihang. Azonnal megismertem a szülészdoktort...- Gyorsan, szóljanak már egy nővérnek!- pár nővérke rohant be a szobába, kezükben mindenféle lélegeztető palackokkal.- Azonnal hívjanak egy szakorvost! GYORSAN!- üvöltötte a doktor, mire az egyik hölgy elszaladt, pont arra, amerre mi álltunk.
- Úristen, mi történik?- hebegte Selena halálra váltan, és én is totál leblokkoltam.
- Fogalmam sincs...
- Erre, gyorsan!- terelte az orvosokat a nővér mögöttünk.- Egy kislány... újra kell éleszteni...jöjjenek, siessenek!
A 'kislány' szó hallatán rémülten összenéztünk Selenával, mire rögtön követtem az orvosokat.