45.rész Daddy's girls ~Evelin~

Szinte csak remélni mertem hogy nem a mi kislányaink miatt rohantak be az orvosok az előbb a babaszobába.Nem tudtam mi történik ,így remegő kézzel futottam az orvosok után.
-Gyorsan!Újra kell éleszteni...-hallatszott az egyik doki hangos kiabálása.Amint beléptem a terembe.Azt hittem azonnal összeesek.Egy percre lefagyva álltam az ajtóban és valószínűleg úgy lefehéredtem mint a fal.
-Jaime!-futottam oda a kislányomhoz.Könnyen megtudtam különböztetni őket mivel Jaime rózsaszín karszalagot kapott ,míg Janice lilát.Arcomon a könnycseppek patakokban folytak végig,amikor gyengéden megfogtam kislányom kezét.Szinte elveszett a pici keze az enyémben.Sajnos nem lehettem sokáig vele.
-Uram kérem menjen el innen,ha azt akarja hogy megmentsük a picit!-lökött gyengéden arrébb.Aztán az ajtó felé mutatott hogy menjek kifele.Mivel én tehetetlen voltam,ezért kimentem a teremből és az üvegablakon keresztül néztem hogy mit művelnek Jaimevel.Ahogy az életéért küzdenek.
A gépek csipogása miatt a másik kislányom is sírni kezdett.
-Át kell vinnünk egy másik terembe!Itt útban vagyunk.-kiabált az egyik nővérke.
-Erre nincs idő.-válaszolt feszülten az orvos ,aztán mint a filmekben próbálták újraéleszteni.
-Kérem adja oda az apukának a másik kislányt...-kiabált a nővérkének,aki aztán sebesen a főnöke utasításait követve hozta ki hozzám Janicet.
-Vigyázzon rá!És szerintem menjen be a feleségéhez.Csak magát kínozza azzal ha ezt végignézi.Mi mindent megteszünk!-nyújtotta át pici lányom aztán visszament a terembe.Nagyon igaza volt.Szívszaggató érzés volt ezt látni ,így egyik kezemmel a szememet törölgetve indultam vissza Abyhez.
-Selena kérlek menj el!Így is elég bajunk van látod...-néztem rá a volt barátnőmre aki kezeit keresztbefonva várt rám.Szerintem ő is sírt vagyis úgy tűnt ,de annyira nem figyeltem.
-Rendben!De hívj fel,bármi van!-nyomott egy puszit az arcomra ,aztán Janice arcocskájára.-Tudod olyan gyönyörű vagy mint az anyukád.A tesód miatt pedig ne aggódj!Erős baba!Meg fog gyógyulni!-suttogta halkan,aztán elindult lefele a lépcsőn.

-Úristen!Miért sírsz drágám?-kérdezte ijedten Aubrey mikor beléptem a terembe.Arca még kicsit megviselt volt,látszott rajta hogy nagyon el van fáradva.Istenem!Nem akartam fájdalmat okozni neki.Tudtam ha elmondom hogy mi történt akkor nagyon maga alatt lesz.Anya és Caroline is ijedten néztek rám.Várták hogy mit fogok mondani.Lassan sétáltam oda az ágy mellé amin a szerelmem pihent.Kezeit nyujtotta jelezve hogy át szeretné venni a picit.
-Annyira gyorsan történt...-törölgettem könnyes szemeim miután átvette Janice babát.
-Szia kicsim.Ne sírj Janice!Anya és apa itt van...-gagyarászott a babához édesen,aztán rám nézett.
-Nos?
-Mondd már fiam...-nézett rám anyu is.
-Szóval Jaimenek leállt a légzése és most próbálják újraéleszteni...-temettem bele könnyes arcom a tenyerembe és szipogva így folytattam.-Azt mondták hogy mindent megtesznek.Azért kellett elhoznom Janicet hogy hagy csinálják a dolguk.
-Justin kérlek mondd hogy ez nem igaz...-nézett rám Aubrey.Szemei azonnal könnybe lábadtak.Nem válaszoltam,így mindent értett.Tudta hogy nagyon is komolyan mondtam.Zokogva borultam rá a vállára.Még soha sem sírtam így Aubrey előtt.Bár hihetetlenül fáj ami történt
gyorsan összeszedtem magam.
-Shh.Janice.Aludj kicsim.-ringatta a karjai között mivel még mindig nagyon sírt a kisbabánk.-Anyu légyszi megfognád Janicet?Tudnom kell hogy van Jaime.Addig nem nyugszom meg.-ült fel hirtelen az ágyban.
-Nem hiszem hogy ez a legjobb ötlet kislányom.Nem hiányzik hogy még neked is valami bajod legyen.Pihenned kell!Majd mi vigyázunk rá Pattievel.Ne aggódj kincsem!-törölt le egy hatalmas könnycseppet Caroline lánya arcáról,aztán kimentek a szobából.
-De én nagyon is jól vagyok.És látni akarom őt.A kislányom!Még csak most kaptam meg.Nem veszíthetem el máris.-emelte fel kicsit a hangját.
-Igazuk van.Pihenj csak édes!Tudni fogunk róla bármi történik.-nyomtam egy puszit a vállára.
-Justin!Miért történik mindig ez velünk?-nézett rám kisírt szemekkel miközben visszafeküdt az ágyba kicsit durcása.Nem értette meg hogy miért nem szabad felkelnie.
-Nem tudom drágám.De ne aggódj!Minden rendben lesz,mint mindig.-suttogtam halkan.Most már csak egy dolgunk volt,várni arra hogy mi fog történni és hinni abban hogy minden rendbe fog jönni.

"Drága Beliebereim!Csodálatos dolog történt ma!Végre apa lettem!Igaz pár héttel korábban születtek meg a kislányaink.De szerencsére semmi bajuk nincsen.Gyönyörű kisbabák!Amint tudok hozok nektek képeket róluk.Ne aggódjatok!Titeket sem hanyagollak el.2hét múlva indul a Journals turné.Addig is fogadjátok szeretettel a kis Jaime és Janice Biebert.Szeretlek Titeket!-tweeteltem pár órával ezelőtt büszke apukaként a beliebereimnek.Most sajnos kevésbé jó híreket kell közölnöm velük.
"Fél órája semmit sem tudunk Jaime állapotáról.Soha sem féltem még ennyire.Aggódom.:("
-Hogy érzi magát a kismama?-lépett be az orvos.Azonnal letettem a telefont a kezemből.
-Én jól doktorúr,de az nem lényeges.Inkább azt tessék mondani hogy Jaime hogy van?Ugye jobban.-kérdezte fáradtan.Hangján érezni lehetett hogy mennyire ki van merülve.
-Igen kisasszony!Ne aggódjon!A picivel minden rendben van.Újra stabil az állapota.-mondta mosolyogva a doki.Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről.Aby is nagyot sóhajtott és apró mosoly jelent meg az arcán.-De van egy rossz hírem is.-vitte le a hangsúlyt.-Alaposabban megvizsgáltuk a kislányt és kiderült hogy asztmás,ezért fokozottan oda kell rá figyelni.Most is megfigyelés alatt tartjuk.
-Láthatnánk őt?-kérdeztem lefagyva.
-Természetesen.De csak pár percre,mert rengeteget kell pihennie és magának is anyuka.-mutatott rá Abyre.-A nagymamák is ott vannak.Egy pillanatra sem veszik le a szemüket a picilányról.-folytatta.Közben Aubrey átadta az én kezembe a babát és óvatosan felkelt az ágyról.Egyik kezével belém karolt így indultunk el a babáink szobájába ami szerencsére csak pár méterre volt a miénktől.Út közben a doki elmagyarázta nekünk hogy ha pár nap mulva hazamegyünk kap Jaime ilyen készüléket ami figyelni fogja a légzését.
-És mikor jöhetnek haza?-tettem fel az egyik legfontosabb kérdést.Reméltem hogy minnél hamarabb.
-Tudja általában 3-4 napig szoktuk benttartani az anyukákat a babákkal.De Jaimenek még át kell esnie néhány vizsgálaton,így szerintem olyan egy hét múlva már hazamehetnek.-mondta az orvos.Úgy láttam Aby arcán hogy ő is meglepődött egy kicsit amikor meghallotta hogy még egy hétig itt kell lenniük,de inkább nem szólt semmit.Lehet hogy azért mert pont beértünk a babaszobába.
-Istenem.-fakadt sírva újra amikor meglátta a kislányunkat.Még csak egy napos sincs de máris ilyen sok szenvedést kell átélnie és megvédeni sem tudjuk bármennyire is szeretnénk.
-Átvehetem?-nézett rám anya könnyektől csillogó szemeivel.
-Persze.-válaszoltam.Talán jobb is hogy az ő kezeiben van hiszen amikor megláttam a kislányom,szinte minden erőm elveszítettem.Csövek lógtak ki a kis karjából,ráadásul mindenféle gépre rá volt kötve.Aubrey kezét rátéve az üvegre csodálta.Jaime eddig békésen aludt ,de amikor Aby rátette kezeit az inkubátor falára,akkor nyitogatni kezdte a szemeit.
-De édes!Láttad Justin?-nézett rám Aubrey hatalmas vigyorral a képén mikor Jaime ásított egy nagyot.Tényleg hihetetlenül édes volt.
-A mi kislányaink.Megmondtam hogy csakis tökéletesek lehetnek.-pusziltam meg Aby homlokát.

Selena szemszöge:
Fura érzés így látni Justint.Nem régen még engem ölelt magához,engem csókolt,együtt tervezgettük a jövőt.Hihetetlen számomra hogy apuka lett ,méghozzá két gyönyörűszép kislány anyukája.Justinnak nem mondtam ,de mielőtt észrevett volna benéztem egy kicsit a babákhoz is.Annyira sajnálom hogy így elrontottuk a kapcsolatunkat régebben.Elég gáz de mostanában minig csak Justinra tudok gondolni,arra hogy szeretném visszakapni.Tudom nagyon nem helyes hogy ilyeneket gondolok hiszen nagy boldog családban él Justin,nem pont én szeretnék ennek az elrontója lenni.Viszont azzal sem tudok mit kezdeni hogy hihetetlenül hiányzik.Gőzöm sincs mit tehetnék,muszáj volt valakivel beszélnem erről a dologról.
-Szia édesem!Hát te?Hogy hogy itt vagy?Tudod hogy Justinék nincsenek itthon.-nyitotta ki Pattie kedvesen az ajtót.Azonnal ölelgetni kezdett mintha ezer éve nem láttuk volna egymást.
-Szia Patt.Igazából én hozzád jöttem.-halkult el egy kicsit a hangom,valószínűleg azért mert rájöttem hogy nem biztos hogy Pattievel kellene megbeszélnem ezt a dolgot,de ekkor már késő volt.
-Ó örülök neki!Gyere be!Jazzy és Jaxo még tvt néznek,de egy perc és mennek aludni.Azután beszélgethetünk.-kacsintott rám miközben a nappali felé sétáltunk.
-Jaxo!Úristen itt van Selly...-sikított fel hirtelen Jazzy amikor meglátott.Gyorsan odafutott hozzám én pedig felkaptam az ölembe.
-Éppen most ért véget a varázslók a waverly helyből.Nagyon jól néztél ki a tvben...-jött oda Jaxo is aztán megfogta a kezem.
-Köszönöm.Nem is tudtam hogy szoktátok nézni.-pusziltam meg őket.
-Ó ha te azt tudnád.-legyintett egyet Pattie a kezével.
-Már az összes részt kívülről fújjuk.-szólalt meg Jeremy is,eddig észre sem vettem hogy itt van.Pedig a tv előtt ült kis kerekesszékében.
-Szia Jer!Hogy vagy?-ültem le mellé a kanapéra.Sokáig elbeszélgettünk minden féle dologról.Meséltem nekik a karrieremről,aztán ők meséltek nekem Jeremy állapotáról és arról is hogy mi történt délután a kórházban.Aggódtam miután Justin elküldött,mivel semmit sem tudtam.De így szerencsére Pattieék mindent elmeséltek ,nagyon meglepődtem amikor megtudtam hogy mi történt a kis Jaimevel.Az érzéseimet Justin iránt végül úgy döntöttem hogy inkább nem hozom fel,egyrészt mert túl sokan voltunk másrészt mert Pattie nem biztos hogy örülne neki.Új tervhez folyamodtam.Mivel Pattie megkért hogy fektessem le a gyerekeket aludni így feltűnés nélkül be tudtam osonni Justin szobájába hogy becsempésszek oda valamit.Az egyik közös képünk volt az amit Justin küldött egyszer postán.Amióta megkaptam ezt a képet ,mindig magamnál hordom.A kép hátulján ez állt :"Szeretlek kicsim!Hihetetlenül hiányzol!Már csak pár nap és látjuk egymást.Minden percben csak rád tudok gondolni.Csókollak:Justin."A terv az volt hogy elrejtem az egyik bőröndjének a zsebébe ,amit tudom hogy két hét múlva biztosan ki nyit mivel kezdődik a Journals turné.Mikor beléptem a szobába egyből kiszúrtam a bőröndöt ,így könnyű dolgom volt.Gyorsan beletettem a legelső zsebbe a képet aztán mintha mi sem történt volna visszamentem Pattiehez a földszintre.
-Ezek a képek a multkor is itt voltak már?-kérdeztem meglepetten Pattiet amikor leértem a nappaliba és megláttam egy csomó közös képet a falon.Mindegyik családi kép volt.
-Igen.Mondjuk ez még csak a múlthéten került fel.De ez a kedvencem.-mutatott Pattie egy képre amin Aubrey volt hatalmas pocakkal.Körülötte pedig Justin,Jazzy és Jaxon ül és a hasára teszik a kezüket.Bármennyire fájt ,tényleg nagyon aranyosak együtt.Justin nagyon boldog a családjával,de ebbe a körbe én sajnos nem tartozom bele.

Aubrey szemszöge:
Ez az első olyan éjszakám amióta terhes lettem amit nem nagy pocakkal töltök el,mégsem tudok aludni.10 percenként felülök hogy megnézzem a kisbabám.Szomorú vagyok ,mert Jaime nem lehet itt velem.Bár Justin direkt azért ment át a babaszobába hogy egész éjszaka rajta tartsa a szemét ,de ettől függetlenül nekem folyton csak azon kattog az agyam hogy vajon minden rendben van e.Nem birom tovább ezt hogy így külön kell lennünk egymástól.A holnapi nap folyamán biztos hogy mondani fogom a doktornak hogy tegyenek minket egy szobába.Akkor lehet valamivel nyugodtabbak lennének az éjszakáim.Szeretném kipihenni magam,de így nem megy.Ránéztem az órára ,éppen hajnali kettőt mutatott.Gyorsan felpattantam az ágyból és amilyen halkan csak lehetett átosontam a másik szobába,hogy felmérjem a terepet.Amikor beértem és megláttam hogy mind a ketten békésen alszanak,kicsit megnyugodtam.Annyira édesek voltak.Jaime kis kezével Justin egyik ujját szorongatta.Mikor közelebb mentem hozzájuk észre vettem hogy Jaime valójában nem is alszik.Jobbra balra mozgatta a kis fejét ,a színes fényeket csodálta amik elárasztották a szobát.
-Szia szépségem.Nagyon hiányzol anyának!Bárcsak magamhoz ölelhetnélek.-suttogtam halkan miközben az inkubátor felé hajoltam.A kislányom tekintete a fények helyett rám irányult.Először csak mereven nézett engem ,aztán amikor látta hogy beszélek hozzá nyújtogatni kezdte felém az egyik kezét,azt amelyikkel éppen nem az apukáját szorongatta.