43.rész Bieber family ~Evelin~

Miután kétségbeesetten a mentőket hívtam,nem tudtam mit tenni.Tudtam hogy hamar ide fognak érni,de az az öt-tíz perc amit várakozással töltöttünk hihetetlen hosszúnak tűnt.Erre nem voltam felkészülve még.Hiszen Aubrey csak 3 hét múlva van kiírva.Nagyon ideges lettem ,de ezt próbáltam Aby előtt leplezni.
-Itt vagyok kicsim.-ültem vissza mellé az ágyra.Kezeivel azonnal megmarkolta az enyémet,s egy egy fájásnál nagyot szorított rajta.
-Justin mikor jön már a mentő?-kérdezte lihegve.Annyira szerettem volna segíteni rajta.Szörnyű volt nézni ahogy szenved.
-Mindjárt itt  lesz.Pár perc...-pusziltam meg a homlokát.
-Minden rendben?Mi volt ez a nagy hangzavar?-jött be anyu a szobába.-Úristen.-esett le az álla amikor körbenézett a szobában.-Hú semmi baj.Minden rendben lesz.Justin kicsim hívtad már a mentőket?-jött oda hozzánk és kisimította Aby arcából a haját.Szerintem anya jobban izgult mint mi ketten Aubreyval.

*10 perc múlva*
-Vegyen mély levegőt aztán fújja ki lassan...-mondta az egyik férfi miközben Abyt beleültették a tolószékbe.
-Istenem...-sóhajtott egy nagyon a barátnőm.Kezeivel hasát simogatta.Nagyon aggódik amiatt hogy minden rendben menjen.Lassan vitték lefele a hosszú lépcsősoron keresztül.
-A kórházban találkozunk drágám...-nyomott egy gyors puszit Caroline lánya homlokára aztán Jasonnel elindultak a kórházba hogy ott várjanak ránk.Apa,Jaxon és Jazzy is az autóban ült már.Anyára vártak aztán ők is jönnek utánnunk.Majd ők hozzák utánnunk a babaruhákat és mindenféle cuccokat amikre szükség lesz a kórházban.Aggódva néztem az életemet,arca tele volt fájdalommal,ahogy óvatosan berakták őt a mentőautóba.Még sohasem ültem ilyenben,pedig én már rengeteg helyen jártam ,de ez még új volt.
-Uram nagyon sajnáljuk de a mentőautó már tele van,sajnos nem tudjuk elvinni.Muszáj lesz autóval jönnie.-nézett rám az egyik orvos.Nem akartam hinni a fülemnek.
-Nem gondolja komolyan hogy egy percre is egyedül hagyom a feleségem,mikor mindjárt megszületnek a kislányaink...-emeltem fel a hangom ,mert nagyon ideges lettem.Tudtam hogy nem az ő hibájuk hogy ilyen kicsi a hely,de akkor is.Ez nem történhet meg.
-Haladhatnánk.Nem szeretném egy mentőautó hátuljában megszülni a gyerekeinket.Justin drágám ott találkozunk.Lehet előbb oda érsz mint mi.-hallatszott Aby rekedtes hangja az autóból.Tudom hogy nagyon örült volna ha ott vagyok mellette és én is kicsit nyugodtabb lettem volna,mert tudom hogy minden rendben.Felesleges lett volna leállni vitatkozni,ráadásul erre nem is volt időnk,úgyhogy gyorsan adtam egy nagy puszit Aubreynak kocsiba ültem és már száguldottam is a kórház felé.Olyan gyorsan hajtottam Los Angeles főutcáin amennyire csak lehetett,de folyton csak Aubrey járt az eszemben.Persze hogy szerettem volna minnél hamarabb odaérni ,ezért kicsit lerövidítettem az utat.Lehet inkább nem kellett volna.Pillanatok alatt autók tömkelege gyűlt össze körülöttem,így kerültem bele egy hatalmas dugóba.Na ezért nem akartam ott hagyni őt.Tudatam hogy nem lesz jó vége.

-A rohadt életbe.Ezt nem hiszem el.-csaptam be a kocsiajtót magam mögött ,mikor 10 perc után végre sikerült leparkolnom nem messze a kórháztól.Nem maradt más választásom,jól bezártam a kocsit és bár legalább 30 fok volt alaposan behúztam a kapucnit az arcomba és még napszemüveget is vettem fel.Véletlenül sem szerettem volna hogy bárki is felismerjen ,mert akkor egy ideig nem szabadulok a tömegből az biztos .Innen még futva is minimum 10 perc a kórházig,de szedtem a lábam olyan gyorsan amennyire csak lehetett.

-Kicsim merre vagy már?-szólt bele anya a telefonba amikor felvettem.
-5 perc és ott vagyok.Aubrey hogy van?-kérdeztem lihegve.
-Jobban lesz ne aggódj.Most vitték be.Siess Justin!-mondta aggódva.Hallottam a hangján hogy kicsit zaklatott.
-Sietek!Pár perc.Anya nagyon vigyázz Abyre!Rendben?-az utolsó mondatot különösen kihangsúlyoztam.
-Persze kisfiam!Itt találkozunk!Szia!-mondta aztán letette a telefont.

Mindenki megbámult az utcán ,míg oda nem értem a kórházba.Nem tudom hogy ez azért volt e mert felismertek?Vagy azért mert úgy futottam mint egy őrült?!Talán inkább a második,mert hihetetlenül jól álcáztam magam.Nem érdekelt mit gondolnak az emberek körülöttem.Csak egyetlen dolog érdekelt ,hogy végre ott lehessek a családom mellett.Életem egyik legfontosabb pillanata.Mindent megteszek azért hogy ott lehessek Aubrey mellett.Végre kezemben tarthassam a kislányainkat.A mi kislányainkat.Akik tudom hogy hihetetlenül tökéletesek lesznek.

~Aubrey szemszöge~
-Úristen!Meddig tart még ez?-sikítottam fel hangosan.Bár nagyon jól tudtam a kérdésre a választ.Sokáig.Hiszen még csak most indult be a szülés és nem is egy babáról van szó.Jó nyugalom Aubrey!Mindjárt itt lesz Justin!Mondogattam magamban egy egy levegővétel között.
-Kérem tartson ki!Vegyen egy nagy levegőt aztán nyomjon!-mondta a nővérke miközben az arcomat törölgette.
-Merre van már Justin?-néztem kétségbeesettem Pattiere.Aztán megszorítottam anya kezét.Elviselhetetlen  fájdalmat éreztem.Nem bírtam tovább elegem volt.Könnycseppjeim hatalmas patakokban gördültek le az arcomon.
-Édesem ne sírj!Mindjárt itt lesz Justin!Tudod jól hogy mennyire imád Titeket!Nagyon siet!-simította meg anyu az arcom.
-Itt vagyok!-lépett be az ajón hirtelen Justin.Nagy zöld köpenyben volt,pont ugyanúgy mint az orvosok.Odalépett mellém és megfogta azt a kezem amit eddig anyu szorongatott.
-Kint leszünk...-integetett Pattie és anya aztán kimentek.Természetesen csak addig lehettek bent amíg Justin ide nem ért.
-Még pont időben...-nézett az orvos komolyan Justinra.Szegénykém kicsit ijedt fejet vágott,ahogy látta mennyire szenvedek.
-Ááá!-szorítottam meg Justin kezét miközben az orvos utasításait követtem.Nagyokat lélegeztem és amikor meghallottam azt a "most" szócskát akkor minden erőmet összeszedtem...