-Mr.Bieber!Megvannak az eredmények.-rontott be a szobába az orvos.
-Kérem mondja azt hogy jól van.
-Annál is jobban.Ne aggódjon kérem.Kiderült hogy csak egy kis ételmérgezés és holnap reggel már haza is mehet.-hatalmas kő esett le a szívemről amikor a doki közölte velem a jó híreket.
-Köszönöm Doktor úr.Nagyon hálásak vagyunk.
-Nincs miért hálásnak lennie!Ez a munkám.De most mennem kell,majd később visszajövök megnézni hogy hogyan javul a beteg.-mosolyodott el majd kilépett az ajtón.Pár perc múlva azonban megérkeztek a többiek.Még nem tudtak az imént kiderült eredményekről ,így mindenki nagyon ideges volt.Főleg Caroline hiszen a lányáról van szó és mindenki azt hitte hogy komoly a baj.Tudtam hogy ha nem mondom el neki a jó hírt akkor sírásba fog kezdeni.
-Figyeljetek!-suttogtam halkan,mert az én drága Aubreym még mindig aludt.-Az imént járt itt az orvos az eredményekkel és azt mondta hogy nem kell aggódnunk.Holnap reggel már haza is jöhet a kórházból.Elvileg csak egy kis ételmérgezést kapott Bostonban.
-Hála az égnek.-szólalt meg először Caroline majd leült velem szembe az ágy másik oldalához ,így ő is közel lehetett lányához.Anyán is látni lehetett hogy megkönnyebbült a jó hír hallatán.Ezek után már értem kezdett aggódni.Folyton azt kérdezgette hogy nem e vagyok éhes.Talán kicsit az voltam ,de egy ilyen nap után nem tudtam a kajára gondolni.Csak arra vártam hogy felébredjen Aubrey,képtelen lettem volna bármi mást tenni.
**Pár óra múlva**
A hosszú várakozás elég fárasztó volt így ismét elaludtam,mondjuk nem mondanám alvásnak csak olyan félálom félének,mert mindent hallottam ami körülöttem történt a szobában.Később Aby szólalt meg rekedtes hangon.Erre már én is felkaptam a fejem.
-Justin miért fekszel rajtam?-kacarászott.-És miért vagyok itt?
-Reggel összeestél a nappaliban,miközben a szülinapodat ünnepeltük.Nem emlékszel kicsim?-kérdeztem ,majd odahajoltam hozzá hogy végre megpuszilgassam.
-Hé most miért puszilgatsz?És mi az hogy kicsim?Elárulná valaki hogy mi ez az egész?-nézett rá kétségbe esetten a többiekre.
-Ételmérgezést kaptál amikor Bostonban voltál Carrienél.Reggel a szülinapodat ünnepeltük és egyszer csak összeestél,ezért vagy kórházban szívem.Justin el sem mozdult mellőled.-simította meg arcát Caroline.
-Ja értem már.-mondta majd rám nézett.-Köszi hogy ilyen jó barát vagy Justin.-mosolygott rám.
Én rögtön lefagytam.Mi az hogy jó barát vagyok?!Ember én nem a barátod vagyok hanem a szerelmed!Üvöltöttem volna legszívesebben torkom szakadtából,de próbáltam higgadtan kezelni a helyzetet.Nem csak én vettem észre hogy valami itt nincs rendben ugyanis Caroline odament anyához és ha jól hallottam azt súgta a fülébe hogy menjen el az orvosért.Na ezt én is jó ötletnek tartottam és reméltem hogy ez csak valami rossz vicc.Nem telt el sok idő az orvos érkezéséig.Megkért minket hogy menjünk ki a teremből hogy meg tudja vizsgálni Aubreyt.
-Mindjárt visszajövünk...-mosolyogtam rá erőltetetten.Majd puszit nyomtam az arcára ,jelezve neki hogy minden rendben lesz.Szívem szerint vadul megcsókoltam volna de féltem hogy ismét ellökne magától mint az imént tette.Szerencsémre a puszit azt nem utasította vissza ,sőt mielőtt kiléptünk az ajtó ő is puszit dobott utánam.Az hogy nem lehettünk bent a teremben eléggé felhúzta az agyam.Ilyen baromságot.Minden áron szerettem volna tudni hogy mi zajlik odabent így az ajtónál maradtam hogy hallgatózhassak.Csak pár mondatot sikerült elkapnom amiket a doki kérdezett.Megkérdezte tőle hogy hogy érzi magát és azt is hogy mire emlékszik utoljára.Aby nagyon halkan beszélhetett mert a választ sajnos már nem hallottam.Kezdtem aggódni,már több mint 20 perce bent van az orvos.
-Bejönnének kérem?-nyitotta ki résnyire az ajtót.Mindenki azonnal megindult befelé.
-Nos?-kérdeztem idegesen a doktortól.
-Találtam hátul a fején egy dudort ,valószínűleg beverhette a fejét amikor elájult.Tudják nagyon mázlisták ,mert úgy látom hogy ez az emlékezet kiesés sem komoly.Két napon maximum egy héten belül vissza kell térnie az emlékezetének.-miután mindenkit megnyugtatott az orvos ,a többiek elmentek én pedig ott maradtam Abyvel a kórházban.Nagyon reménykedtem benne hogy estére már mindenre emlékezni fog.Szerettem volna hozzábújni,apró csókokat lehelni ajkaira egyszerűen csak kényeztetni őt .Utálom ezt a helyzetet,komolyan mondom ezek után biztos vagyok benne hogy egy percet sem lehetünk külön egymástól ,mert annak nem lesz jó vége.Azt már biztosra tudtam hogy mire nem emlékszik de ezután faggatni kezdtem ,mivel a régi baráti viszony még mindig megvolt köztünk.Az a kapcsolat ami már a legelső találkozásunknál kialakult.Azt mondta az az utolsó emléke hogy beköltöztek hozzánk a házba.Azt hittem kínos lesz így a vele töltött idő,de nem így alakult.Igaz csak barátként de remekül éreztük magunkat.Próbáltam beletörődni a kialakult helyzetbe és nem elégedetlenkedni.Egyszerűen csak örültem annak hogy nem valami súlyos betegséget kapott el és élveztem minden egyes pillanatot amit együtt töltöttünk.
-Justin kérhetek tőled egy szívességet?-nézett rám gyönyörű szemeivel és az az apró mosoly még mindig nem tűnt el az arcáról.
-Bármit amit csak szeretnél ki....-kicsim ,mondtam ki majdnem hangosan , tudtam hogy most még nem szabadna ezt mondanom ,de mindig megfeledkezek róla.Nekem ez már annyira természetes ,nem tudom őt átlagos emberként kezelni.
-Mesélnél nekem arról hogy mi történt miután beköltöztünk a házba?Előtte mindenre emlékszek ,de a többire sajnos nem.Nagyon szeretném tudni hogy hogyan alakultak a dolgok.-mondta csendesen ,majd felém nyújtotta a kezét.Hirtelen úgy éreztem magam mintha az első randinkon lennénk.Annyira örültem annak hogy szeretne mindent tudni rólunk ,a kapcsolatunkról.Ez fontos volt nekem ,de ezek szerint neki is az.Nem bírtam ki hogy ne mosolyogjam el magam ,annyira édes volt.
-Nagyon szívesen mesélek neked róla .Tudod életem legszebb pillanatait éltem át veled.Amikor először találkozunk rögtön észrevettem mennyire különleges vagy és gyönyörű.Aztán később arra is rájöttem hogy mennyire tehetséges vagy ,de ez egy elég vicces sztori.-nevettem fel hangosan ,mert visszaemlékeztem azokra a pillanatokra.
-Na mondd már!Ez így nem jó hogy nem tudom min röhögsz!-sürgetett.
-Hát az úgy volt hogy én odalent játszottam az öcséddel a nappaliban ,te pedig addig elmentél fürödni.Mivel azt hitted hogy senki sem hall téged ,elég hangosan énekelté.De tudod miután abbahagytuk Jasonnel a játékot én felsiettem hozzád az emeletre így hát meghallottam amikor énekeltél.Tudod elfelejtetted bezárni az ajtót és beosontam a fürdőszobába.Az az este is megerősítette bennem azt hogy mennyire tökéletes vagy.Szinte megőrjítettél amikor nem akartad felvenni azt a gyönyörű szép pizsamát amit a szobádból hoztam neked.
-Ja igen arra a pizsamára gondolsz ami olyan "sokat" takar.Nem is nevezném pizsamának.-nevetett.
-Senki sem mondta hogy sokat takar,pont azért tetszett.-pimaszkodtam.
-Na miket meg nem tudok rólad!Pedig én azt hittem hogy te jó kisfiú vagy ,de azt hiszem tévedtem.
-Tudod a látszat néha csal ,de csak melletted vagyok rossz fiú.-kacsintottam rá.
-Remélem is!-mondta majd közel húzott magához.Megint sikerült meglepnie ,azt hittem hogy nehéz dolog lesz újra vissza hódítani,de szerencsére annak ellenére hogy nem emlékszik rám még ugyanúgy akar engem.-Nem kényelmetlen azon a széken ülni egész nap?Nyugodtan feküdj mellém ,nem foglak elzavarni.-paskolta meg maga mellett a helyet mosolyogva.Természetesen nem ellenkeztem vele,bebújtam mellé az ágyba és szorosan átöleltem.Dúdolni kezdtem a dalt amit neki írtam ,azt a dalt aminek a kapcsolatunk köszönhető volt.Hirtelen megfeledkeztünk arról hogy hol is vagyunk , a közöttünk szikrázó levegő eltüntetett minden komorságot ami betöltötte a szobát.Egy dologban biztos voltam ,mégpedig abban hogy egy ilyen lánnyal az oldalamon történhet bármi ,mi mindent átvészelünk együtt és minden rendben lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése